Ha Fitzpatrick elbukik, vele bukok én is
Brandon Marshall volt Ryan Fitzpatrick legnagyobb támogatója az előszezonban, minden létező fórumon kiállt az akkor mér szerződés nélkül álló irányító mellett. Ahogy most is: “Ha süllyed Fitzpatrick hajója, akkor vele süllyedek” – mondta a remek elkapó.
Fitzpatrick nem játszik jól. A Chiefs ellen hat interceptionje volt, a Seahawks ellen pedig három, ami érhetően nem elfogadható. Persze az eladott labdáinak nagy része felpattanó labdából születnek, ettől függetlenül a turnover az turnover és a csapat veszít miatta. Korábban azt írtam, hogy huzamosabb ideig kell rosszul játszania, hogy lecseréljék: még egy 3+ INT-es mérkőzés nem fér bele, Geno Smith pedig készen áll.
Pedig nem volt rossz Fitzpatrick a mérkőzés nagy részét nézve, bátran és jól kereste Marshallt még Richard Sherman fogásában is. TD-passzt is dobott rá, bár a végeredmény 1-2 lett a TD-INT-t nézve.

Nem láttam a Chiefs elleni csodát, de a Hawks ellen a kulcsszó a bátorság volt. Folyamatosan úgy engedte el a labdákat, hogy az elkapó akkor még egyáltalán nem verte meg védőjét. Látszott hogy ha volt kontakt a védővel, vagy szabálytalanság, amit nem mindig fújtak be, akkor labda már az üres területre szállt. Simán lehetett volna több interception, ha Sherman kicsit jobb napot fog ki.