Kicsi az esély, hogy Dion Lewis New Englandban marad

Hiába hozta karrierje legjobb évét, az NBC Sports Boston szerint kicsi az esély arra, hogy Dion Lewis New Englandban maradjon. A 27 éves futó ugyanis csalódott, hogy a tavalyi szezon elején keveset használták, ahogy a Super Bowlos aktivitásával sem volt elégedett. Ráadásul szeretne nagy pénzt is kapni, amit aligha a Patriotstól kap meg, amikor James White, Mike Gillislee és Brandon Bolden is aktív szerződéssel rendelkezik.

 

 

 

Lewis 2011-ben ötödik körös pick volt, az Eagles draftolta, de 2014-ig mindössze 36 futása volt és a Coltsot is megjárta. 2015-ben került a Patriotshoz, ahol sérülések miatt nem tudott kibontakozni, két év alatt 14 meccsen játszott, de ezeken 4,6-os átlaggal futott és elkapásokban is kiváló volt. Tavaly azonban sikerült egészségesnek maradnia, 16 meccsen nyolcszor kezdő is volt, öt yardos átlaggal 896 yardot és hat TD-t szerzett, valamint 32 elkapásból volt még 214 yardja három TD-vel.

 

Ezek után van keresnivalója a piacon, a reális értéke 5-6 millió dollár körül lehet és biztos lenne olyan csapat, ami ezt meg is adná neki (például a Lions is opció lehet Matt Patricia miatt).

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
4 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
LasDen
LasDen
2018-03-07 22:14

Számítottam rá. Sajnálom, de szerencsére mindig találnak valakit, aki beválik… Plusz ott van White is még

Bryan
Bryan
2018-03-07 23:15

Sajnálnám ha távozna Bostonból, de az az igazság, hogy a Pats-nek 2-3 milliónál többet nem ér. White sokkal olcsóbban tudja szinte ugyanazt, meg amúgy is mintha túlbiztosított lenne a csapat kb egyenértékű futókból.

Andras Daroczy
Andras Daroczy
2018-03-08 12:31

nem tudom miért hittem hogy a Panthersből került ide

FitzMagic
FitzMagic
2018-03-08 16:10

Annak a tipikus esete, amikor boritekolhato, hogy sokkal halvanyabb lesz, de most van lehetosege sokat keresni.

4
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x