Foster volt barátnője bevallotta, hogy hazudott a bántalmazásról
Tegnap volt az előzetes meghallgatása Reuben Foster volt barátnőjének, Elissa Ennisnek, aki korábban azzal vádolta Fostert, hogy bántalmazta őt. Most viszont könnyek közt vallotta be, hogy hazudott és az volt a célja, hogy pénzt csikarjon ki a játékosból és tönkretegye a karrierjét.

Ennis azt mondta tegnap, hogy Foster egyszer sem ütötte meg őt, míg a lány egy vállfával többször megütötte a játékost. Azzal fenyegette Reubent, hogy tönkreteszi a karrierjét.
Megmondtam neki, hogy tönkre fogom tenni és biztosítom, hogy ne legyen másnap munkája. Minden a pénzről szólt, nem akartam ennyire a hírek középpontjába kerülni.
Annyira a pénzről szólt a dolog, hogy miután letartóztatták Fostert, Ennis elvitte magával Louisianába Foster ékszereit és pénzét.
Május 23-án derül ki, hogy folytatódik-e az ügy és eljut a bírósági tárgyalás szakaszába, de ezzel a vallomással elég valószínű, hogy (előbb-utóbb) felmentik Fostert a vádak alól. Foster egyébként nem vesz részt a 49ers edzésein, amíg nem tisztázódik az ügy – a csapat utasítására.
Gold digger. A legjobb lehet focista felesegnek vagy baratnönek lenni, nem kell hozza se tehetseg se kemeny munka, nem kell a hihetetlen nyomassal szembesülni minden nap, de nem vernek hülyere se az evek alatt, csak a focista penzet kell elvezni.
Hány évnyi személyes tapasztalat mondatja ezt veled?
Marmint hany evet voltam NFL jatekos, focistafeleseg vagy hany evnyi elettapasztalatom van?
? Ez jó lett, …
Bár az esetből kiindulva, a játékosok karrierjére nagyobb veszélyt jelent egy barátnő, mint egy sérülés.
Lehet zsebhokizniuk kellene inkább… Az a karerőt is fejleszti ?
Na szep. Az ilyen penzhajhaszok artanak a legjobban a tenyleg bantalmazott nok ugyenek.
Sajnos mennyire így van.
Meglehet, most lett jól elverve, h. ezt mondja.
Bocsánat…
Én is pont erre gondoltam, hogy vajon mikor hazudott?
Amúgy ha csak a lány vallomása volt az egyetlen bizonyíték és az alapján gyorsan le is zavarták a nyomozást, akkor azért elég slendrián ott az igazságszolgáltatás..
Ugye-ugye? ? Kisebb perekben veszett gyors, de rengeteg ellentmondással, gyatra döntésekkel, kiskirály bírákkal, aljasan sokat lődöző zsarukkal, telis-tele kivagyisággal, ostobasággal, rasszizmussal.
Amerikában az egyetlen jó dolog a foci.
Hány évig éltél ott, hogy ennyire kikristályosodott a véleményed?
Szerintem nagyon el vagytok tájolódva…