Kik azok, akik nemet mondtak a HC-állásokra?

Január van, ami a rájátszás hangulat mellett az edzőkeringőről szól az NFL-ben. Megannyi pletykáról lehet olvasni, ám számomra sokkal érdekesebbek azok a hírek, amik a visszautasításról szólnak. Az ugyanis sokat elmondhat egy-két franchise megitéléséről, ha a top jelöltek nem kérnek belőlük.

 

 

Kezdjük a Cardinalsszal, amely franchise-nak az újjáépítése már egy podcastünket is megihlette. Ott úgy láttuk, hogy bár 1/1-es lett a csapat, elég vonzó lehet egy főedző számára. Van egy franchise irányító, van költőpénz erősítésre, és ott van természetesen a top draftpick minden körben. Ám két jelölt, Mike McCarthy és Eric Bieniemy is elutasította az interjút a csapattal, holott mindketten elég magasan vannak a HC-aspiránsok rangsorában.

 

Ebből McCarthy lehet az érdekesebb, akiről megjelentek azok a pletykák, hogy tetszik neki az ötlet, ám ez mint kiderült, nem volt igaz. Pedig teljhatalmat kapott volna a franchise fölött, de így sem érdekelte a munka. Ugyanez volt a reakciója a Chiefs jelenlegi támadókoordinátorának is, de az indokokról csak találgatni lehet. Egyesek szerint a GM Steve Keim lehet a hátráltató tényező, de McCarthy esetében ő nem lett volna releváns.

 

A Bengals sem túl kapós, legalábbis Josh McDanielsnek biztos nem. A Patriots támadókoordinátora nem érdeklődik Marvin Lewis megüresedett székéért, a Bengals szerencséjére más azért nem volt elutasító. Ugyanakkor csak reménykedhetnek a csapat drukkerei, hogy nem a Hue Jackson – Vance Joseph duóból kerül majd ki az új vezetőedző.

 

Két egyetemi edző is nemet mondott az NFL-nek. A Jets az Iowa State edzőjét, Matt Campbellt próbálta elcsábítani egy interjúra, de ő visszautasította a megkeresést, míg a Northwesternt irányító Pat Fitzgerald kijelentette, hogy nem kíván a profi ligában edzősködni. Utóbbival a Packerst hozták szóba elég intenzíven a csapat ügyvezetőjével, Mark Murphyvel való kapcsolata miatt. Ide vehetjük még, hogy a legfelkapottabb college edző, Lincoln Riley szerződéshosszabbítást kapott az Oklahomától, amit alá is írt, így vélhetően az ő nevét is lehúzhatjuk az idei jelöltek közül.

4 Comments

  1. A Cardsnál Keim mellett valószínűleg a döntő probléma, hogy Wilks felé is kicsi volt a tolerancia, annak ellenére is erős kivágni egy év után, hogy a csapat kilátástalan volt. Bengalsnál meg a csoportellenfelek alapján bőven bennevan, hogy a Bengals lesz a csoport leggyengébb csapata az elkövetkező pár évben. Amíg vannak jobb állások, ezek aligha lesznek kapósak.

  2. Nagyon érdekes, hogy mostanában alig találni értékes egyetemi edzőt, aki hajlandó lenne átruccanni az NFL-be. Nagyon úgy fest, hogy sem anyagiakkal, sem a dicsőség lehetőségével sem éri meg elhagyni egy egyetemi karriert.

Leave a Reply