Brady: Edelman egy harcos
Nem a támadófociról szólt az 53. Super Bowl, mégis egy támadó kapta az MVP címet. Tegyük hozzá, hogy Julian Edelmantől nehéz elvenni a díjat, és irányítója szerint is teljesen megérdemelten kapta a meccs legjobbjának járó elismerést.

2005 után ismét egy Patriots elkapó lett a Super Bowl legértékesebb játékosa, Deion Branch után most Julian Edelmannek jött össze ez a bravúr. Ami szó szerint is lehet bravúr, hiszen a 13 pontot felrakó Patriots nem éppen a brutális offense-ről tett tanúbizonyságot. Edelman Brady yardjainak több, mint felét szerezte, 10 elkapásból 141 yardot termelt, és az első két pontszerző drive-ban egyaránt volt fontos elkapása. Brady így nem is sajnálja legnagyobb cimborájától az egyéni elismerést.
Megérdemelte, talán élete legnagyobb meccsét játszotta. Ő egy harcos, amit már az is észrevett a meccs után, aki eddig nem látta. Létfontosságú eleme a csapatunknak, és büszke vagyok rá, hogy a csapattársamnak mondhatom.
– mondta Brady.
Noha Edelman tényleg zseniális meccsen van túl, nem mindenki elégedett a döntéssel. Calais Campbell például annak adott hangot, hogy nem érti miért nem védőjátékos kapta a díjat, mikor 3 ponton tartották a Ramst. Campbell Stephon Gilmore-t nevezte meg tweetjében, aki interceptionnel és egy kierőszakolt fumble-lal vonta magára a figyelmet, de Dont’a Hightower két sackje is kirívó statisztika egy MVP szavazásnál. Ám amíg a védelem inkább mint egység volt erős, addig a támadósor nagyon sokáig csak Edelman elkapásaiból tudott haladni, na meg a támadók mindig előnyt élveznek az ilyen díjaknál.
Nem akarom megkérdőjelezni Edelmant, de a rájátszásba olyan volt mintha karácsonyra kapott volna valami cuccot… Bár voltak hibái de nagyon megújult
Azért az alapszakaszban sem volt rossz. Csak volt 1-2 látványosabb dropja, ami miatt mindenki úgy vélte, hogy idén gyengébb volt…
Megnéztem, 11,5 yardot átlagolt játékonként az alapszakaszban, míg 14,1-et a rájátszásban… ami nem nagy ugrás, ha azt nézed, hogy Brady a rájátszásban szinte csak rá támaszkodott.
Én örültem, hogy ő lett az MVP… rohadt sokat dolgozott, hogy eljusson idáig.
“Calais Campbell például annak adott hangot, hogy nem érti miért nem védőjátékos kapta a díjat, mikor 3 ponton tartották a Ramst.”
Le a kalappal Edelman előtt, de azért ebben is van valami…