Keenumot elcserélné a Broncos
Miután a Broncos egy negyedik körös pickért cserébe megszerezte Joe Flaccót, Case Keenum fölöslegessé vált. Az irányító kivágása azonban 10 millió dollár halott pénzt jelentene, így a csapat megpróbálja elcserélni.

Keenum tavaly kötött egy két éves szerződést a Broncosszal 36 millió dollárért. Hat millió dollárt megkapott aláírási bónuszként, illetve tavalyi alapfizetése (8 millió dollár), egy $4 milliós roster bónusz, illetve az idei $18 milliós fizetéséből 7 millió dollár teljesen garantált lett az aláírás pillanatában. Utóbbi jelenti a Broncosnak a problémát.
Amennyiben sikerülne elcserélni Keenumot, vinné magával a $7 millióját is, így csak 3 millió dollárnyi halott pénz lenne utána, vagyis 11 millió dollár helyett 18-at spórolhatna rajta a Broncos. Ez speciel pont annyi, mint Joe Flacco idei fizetése, vagyis egy csere esetén gyakorlatilag ingyen cserélt irányítót a csapat.
Persze ezt más is tudja, Keenumot jó eséllyel senki nem vinné el kezdőnek $18 millióért. Jó eséllyel a csapatok inkább megvárják, míg kivágják, aztán adnak neki $10 millióért egy prémium csere-QB fizetést. Emiatt vélhetően a Broncos egy hátsó körös pickért is elengedné.
Potenciális csapatként sokan a New York Giantset emlegetik, hiszen Keenum épp Pat Shurmur alatt játszotta élete legjobb szezonját.
Redskins?
Egyre esélyesebb… de én még mindig jobban örülnék Fitzmagic-nak, ő izgalmasabb lenne :D
Akkor Flacco le is sérülne :)
Marmint a Broncos ad egy hatso koros picket? Ugyan kerem. En nem latom hova menne kezdonek, tarcsira meg ki fizet ennyit? Szep probalkozas.
ajjaj…ki emlékszik, melyik OC alatt táltosodott meg Keenum? Hol van ez az OC most? Basszus.