Kezd felpörögni az egyetemi foci idei szezonja, ezen a szombaton pedig két elképesztően jónak ígérkező mérkőzés kerül majd a Galaxy4 képernyőire, ahol négy kiemelt csapatot is fürkészhetünk majd. Ezekhez a meccsekhez hozunk egy kis ízelítőt, illetve adunk pár tippet, hogy mit nézzetek még!


#1 Clemson Tigers vs #12 Texas A&M Aggies – szeptember 7., 21.30, Galaxy4 (ÉLŐ)

Az első héten a Tigers meglehetősen simán, 52-14-re verte a Georgia Tech-et, de az Aggies sem fáradt el a Texas State elleni 41-7-es diadalban, így kijelenthető, hogy mindkét csapat egy kellemes melegítés után várja ezt a második fordulós ütközetet. Ha visszaemlékszünk tavalyra, akkor egy nagyon érdekes és szoros meccs elevenedhet fel az emlékeinkben, ahol az A&M majdhogynem meglepte az akkor is sokkal esélyesebb Clemsont, de azt azért hozzá kell tenni, hogy akkor még nem Trevor Lawrence fogta a karmesteri pálcát.
Az izgalmak és a szoros meccs idén is benne van a pakliban, de azt azért fontos észben tartani, hogy bár viszonylag nagynevű távozók vannak hazai oldalon, a Tigers egy jóval erősebb kerettel rendelkező csapat. Ha csak egyszerűen az offense vs defense (mint egység) matchupokat vesszük alapul, akkor a labda egyik oldalán sem erősebb a TAMU, és ekkor még nem boncolgattuk az egyes posztokat. Merthogy a Clemson szinte minden fronton elit tehetségeket tud felvonultatni, a támadósoruk egyértelműen jobb, mint az A&M védelme, minden poszton megvannak a mismatchek, amikre rá fog majd játszani Swinney és az edzői stáb.
Ha viszont azt hisszük, hogy előre lefutott lesz a meccs, tévedünk, mert ha valamiben bízhat az Aggies az a támadósoruk, amit a harmadéves Kellen Mond fog vezetni, akitől kiugró javulást várhatunk a tavalyi évhez képest. Akkor bár voltak hiányosságai, messze nem tűnt elveszettnek. Főleg nem a két csapat tavalyi párharcán, amikor élete meccsét (23/40, 430 yard, 3 TD) hozta. Ráadásul ki kell azt is emelni, hogy a Tigers kezdő védőfalából mindenkit draftoltak 2019-ben, így kérdés, mennyire lesz majd ütőképes a pass rush, mekkora nyomás lesz a Heisman-reményeket dédelgető Mondon.
Van tehát miért érvelni a vendégek mellett is, de ehhez az fog kelleni, hogy kihúzzák a clemsoni támadósor méregfogait, amiből jó pár van, elég ha csak arra gondolunk, hogy van egy Lawrence-Etienne-Higgins-Ross kvartettjük, ami egy rutinos támadófallal megtámogatva dolgozhat, akkor hosszú estéje lehet a Texas A&M védelmének. Ez pedig alapjaiban határozhatja meg az Aggies támadási stratégiáját és a meccs képét is.
#9 Texas Longhorns vs #6 LSU Tigers – szeptember 8., 01:30, Galaxy4 (ÉLŐ)
Ha a Clemson-Texas A&M találkozó nem lenne elég a foci szerelmeseinek, akkor utána jön majd az LSU-Texas derbi, amitől egészen kiélezett mérkőzést várhatunk, sok parázs jelenettel és olyan sztárok megmozdulásival, akik jövőre az NFL-ben mutathatják meg, miért is tartják őket olyan különlegesnek.
Vágjunk is bele a hétvége egyik legizgalmasabb egyéni matchupjával, amit a Kristian Fulton vs Collin Johnson párharc fémjelez. Az LSU cornerbackjét sokan a legjobbnak tartják a 2020-as draftra vonatkozóan, neki kell majd azon a Johnsonon védekezni, akinek a labdaérzéke földöntúli, méretei hatalmasak, már-már egy levédekezhetetlen célpont a pálya egyes részein. Ha az LSU azt az elvet követi, hogy az ellenfél legjobbján az ő legjobbjuknak kell védekeznie, akkor egészen izgalmas jeleneteknek leszünk szemtanúi, amikor Sam Ehlinger hátralép dropbackre és Johnson irányába mozgatja a tekintetét. És nem csak Fulton miatt, hanem a nem e világi tehetséggel megáldott safety, Grant Delpit miatt is, aki olyan ütemben és sebességgel tud zárkózni a pálya közepéről, amihez hasonlót nem találunk az országban.
Nehéz megjósolni, melyik csapatnak van nagyobb esélye a győzelemre, az LSU némileg erősebbnek tűnik, de Texasban nem lesz lefutott meccs, még akkor sem, ha esetleg a meccs elején az egyik gárda kicsit ellépne a másiktól. Nagyon parázs ütközet lesz, és ha előretekintünk arra, hogy milyen képe lesz majd a playoffnak, akkor a párharcot megnyerő csapat komoly reményekkel folytathatja a menetelést a legjobb négy felé.
Mérkőzések, amikre érdemes még pillantást vetni:
#5 Ohio STate Buckeyes vs Cincinnati Bearcats – szeptember 7., 18:00
Colorado Buffaloes vs #25 Nebraska Cornhuskers – szeptember 7., 21:30
#16 Oregon Ducks vs Nevada Wolf Pack – szeptember 8., 01:30
#14 Washington Huskies vs California Golden Bears – szeptember 8., 04:30
USC Trojans vs #23 Stanford Cardinal – szeptember 8., 04:30 – Katona Danival a helyszínen találkozhattok
