Site icon Fűzővel kifelé!

Ki kaphat idén taget? – Franchise tag figyelő 2020

Mától kezdve egészen március 12-ig lehet kiosztani a franchise tageket (arról, hogy mi is ez és mit érdemes róla tudni, ide kattintva olvashattok bővebben). Ez azt jelenti, hogy nagyon sok pénzért egy évre a csapat magához láncolhatja az egyik lejáró szerződésű szabadügynökét. Összeszedtük minden csapat azon játékosait, akik számíthatnak a tagre és azt, hogy ennek szerintünk mekkora az esélye (1 – szinte semmi, 10 – közel készpénznek vehető).

 

 

Mielőtt belekezdünk, egy kis ismertető. A franchise tag lehet exkluzív és nem-exkluzív. Az exkluzív franchise tag esetén a játékos nem tárgyalhat más csapattal. Nem-exkluzív tag esetén a játékos tárgyalhat más csapattal, de ha elfogad egy ajánlatot, azt a volt klubja matchelheti (vagyis megadja ugyanazokat a feltételeket, mint a másik csapat), és akkor a játékos volt munkaadójánál marad. Abban az esetben, ha a volt csapat nem matcheli az ajánlatot, akkor elveszíti a játékost, de cserébe kap két első körös választási jogot kompenzációként.

A 2011-es NFL-sztrájkig a franchise tag értékét a top 5 legjobban kereső játékos adott évi fizetésének átlaga határozta meg. Ez azóta megváltozott: az utóbbi öt év fizetési plafon átlagának és posztonkénti fizetések átlagának aránya, ami a teljes cap bizonyos százaléka (pont ennyire bonyolult kiszámolni, de a lényeg az, hogy nem az adott poszton legjobban keresők átlagáról van szó).

A harmadik opció a transition tag. A nem-exkluzív franchise taghez hasonlóan a transition tag esetében is, a játékos tárgyalhat más csapatokkal, amit a volt csapata matchelhet. Ám, ha a játékos volt csapata nem matcheli az ajánlatot, akkor nemcsak, hogy elveszíti a játékost, de még pickeket sem kap cserébe.

Igazság szerint a tag, legyen bármilyen is, önmagában nem jó sem a játékosnak, sem a csapatnak. Előbbinek azért, mert a következő évre nem rendelkezne érvényes szerződéssel és egy sérülés vagy gyenge szezon milliókba kerülne neki a továbbiakban (értékcsökkenés). A csapatra pedig tag esetén hatalmas teher hárulna, hisz a játékos rengeteg pénzt foglalna el a fizetési sapkából.

Ez csak egy vészmegoldás, hogy a franchise-ok elkerüljék a konkurenciát és nyugodtan tudjanak egyeztetni egy hosszú távú szerződésről – legalábbis sokáig így volt. Ma már gyakran azért tesznek taget egy játékosra, hogy az még egy évet bizonyítson (DeMarcus Lawrence), esetleg azért, hátha sikerül elcserélni (Frank Clark, Dee Ford).

 

[quote]Mivel az idei szezon végén jár le a jelenleg érvényben lévő kollektív szerződés, így a csapatoknak lehetőségük van egyszerre kiosztani egy franchise és egy transition taget. Ha a játékosok megszavazzák az új CBA-t a következő 1-2 hétben, abban az esetben az egyiket majd vissza kell vonniuk az érintett csapatoknak. [/quote]

 

Az idei franchise és transition tagek várható értéke az OTC szerint:

 

 

 Jimmie Ward, S
 Franchise tag értéke: 12,735 millió dollár
 Esély: 2

A 49ers pocsékul áll cap-ügyileg, így jó eséllyel nem fog a franchise taggel élni, nem mintha ne lenne játékos, akire lehetne tenni: egyrészt ott van Jimmie Ward, aki egy pazar, minden téren kiemelkedő safety, másrészt a 10 sacket gyűjtő Arik Armsteadet is jó lenne megtartani. Mindkét játékos mellett vannak érvek (a 49ers a hírek szerint inkább Armsteadet marasztalná), de a szűkös források miatt – ha egyáltalán kap valaki – talán inkább Ward lehet a befutó.

 

 

 Cory Littleton, LB 
 Franchise tag értéke: 16,26 millió dollár 
 Esély: 3

 

Az eddigi nyilatkozatok alapján a Rams nem ragaszkodik túlságosan Littletonhoz. Nem mintha ne lenne egy jó kis játékos, de mindössze 14 millió dolláros cap space mellett nem lehet kiosztani egy 16 milliós taget úgy, ha nem hosszú távban gondolkodik egy csapat.

 

 Jadeveon Clowney, DE
 Franchise tag értéke: 19,3 millió dollár 
 Esély: 8

 

Az első olyan játékos, aki jó eséllyel taget kap. Clowney-ért tavaly egy harmadik kört adott a csapat, és mivel bevált, fura lenne nem megtartani. Egyébként Clowney kifejezetten rosszul járna egy taggel: mivel tavaly OLB-ként kapott taget 16 millió dollár értékben, így idén a 120 százalékos szabállyal is csak annyit kapna, mint egy sima DE-taggel. Nem mintha a Seahawks ne hosszú távban gondolkozna, de azért ez így is kellemetlen.

 

 Zane Gonzalez, K 
 Franchise tag értéke: 5,29 millió dollár 
 Esély: 4

 

Gonzalez egy fiatal, breakout éven túl lévő rúgó, a 88,6 százalékos pontossága (31/35) önmagáért beszél.. Kár lenne elengedni, jó eséllyel kap egy hosszú távú szerződést, de ha nem jön össze időben az üzlet, akkor a tag is szóba jöhet.

 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

 Joe Thuney, G
 Franchise tag értéke: 16,1 millió dollár
 Esély: 4

 

Thuney az idei piac egyik legfelkapottabb neve lehet, szinte garantált a rekordszerződés a számára. A Patriots támadófala nagyon megszenvedné a hiányát, de Logan Mankins óta nem nagyon fizette meg Bill Belichick a guardokat, és pláne nem adott nekik 10+ milliós tageket (mivel nincs guard vagy center tag és az összes falember beleszámítódik a formulába, a magas fizetésű OT-k miatt az iOL tag egyébként is brutális). Meglepő lenne, ha BB változtatna ezen a szokásán.

 

 Robby Anderson, WR
 Franchise tag értéke: 18,49 millió dollár
 Esély: 1

 

Anderson nem ér 18,5 millió dollárt, a Jets pedig korábban sem kapart érte, így szinte kizárt, hogy taget kapjon. Ezzel együtt ő azért van olyan nagy név, hogy említés szintjén szerepeljen a listán.


 Senki

 

Aki értékes a csapatban, annak van szerződése, aki pedig nem, azért egyáltalán nem kár. A franchise tag miatt nem kell aggódni Miamiben.

 


 Senki

 

Hasonló a helyzet a Buffalóban is, nincs olyan FA-ja a csapatnak, akire megérné taget rakni.

 

 Graham Glasgow, G/C
 Franchise tag értéke: 16,1 millió dollár
 Esély: 4

 

Glasgow egyike annak a kevés guardnak, aki nagy pénzre számíthat. A Lionsnek van pénze a hosszabbításra, ostobaság lenne elengedni, de ha nem sikerül megegyezni, akkor meglepő lenne, ha a csapat tagelné (pont a már említett G/C tag hiánya miatt, a 16,1 millió nagyon sok).

 

 Blake Martinez, LB
 Franchise tag értéke: 16,26 millió dollár
 Esély: 2

 

Bryan Bulaga már öreg, még ha amúgy jobb játékos is Martineznél. Igazság szerint a linebacker sem ér 16 milliót, de ahogy Anderson esetében, úgy őt is meg lehet említeni, mint underdog jelöltet.

 

 Ha Ha Clinton-Dix, S
 Franchise tag értéke: 12,735 millió dollár
 Esély: 2

 

Clinton-Dix remekül bevált, egy nagyon jó kis safety lett belőle, most már bőven kijár neki a 10+ milliós szerződés. Mivel azonban a Bears nem dúskál a pénzben, már a liga legjobban kereső safetyjévé tette Eddie Jacksont, illetve tavaly Adrian Amost is elengedte, így jó eséllyel Ha Ha is tesztelni fogja a piacot.

 

  Anthony Harris, S
  Franchise tag értéke: 12,735 millió dollár
  Esély: 5

 

A Vikings eddig nagyon ügyesen megoldotta, hogy minden sztárvédőjét megtartsa, de ez már egyszerűen túl sok lenne. Harris egy minden téren kiváló safety, de úgy, hogy Eric Kendricks, Harrison Smith, Anthony Barr, Linval Joseph, Xavier Rhodes és Danielle Hunter is 10+ milliót keres, aligha fér bele (még ha Rhodest vagy Josephet ki is vágná a csapat). 14 millió alatt nem nagyon fog alá írni, ennyire még az NFL-es cap sem rugalmas.

 

 

 Bud Dupree, OLB
 Franchise tag értéke: 16,26 millió dollár
 Esély: 4

 

Javon Hargrave sokkal jobb játékos, de Heyward és Tuitt miatt egyszerűen nem fér bele. Dupree-re látok némi esélyt, már eddig is indokolatlanul ragaszkodott hozzá a Steelers, a tavalyi 11,5 sackes szezonja után pedig még önigazolást is láthatnak a dologban (a vicces egyébként az, hogy Dupree pont az a kategória, akinek franchise taget kellene adni, hogy bizonyítson, de ez a 1,5 milliónyi cap space-szel rendelkező Steelersnek pont nem fér bele).

 

 Matt Judon, OLB
 Franchise tag értéke: 16,26 millió dollár
 Esély: 10

 

A csapat már korábban jelezte, hogy Judon taget fog kapni. Csak az a kérdés, hogy megpróbálnak hosszabbítani a Pro Bowler pass rusherrel, vagy csak el akarja cserélni a csapat.

 

 
  Senki

 

Joe Schobert jöhetne szóba, de a csapat már kijelentette, hogy nem tartanak igényt a linebackerre.

 

 Darqueze Dennard, CB
 Franchise tag értéke: 16,47 millió dollár
 Esély: 2

 

Dennard a Bengals Dupree-je. Nem egy jó corner, nagy játékokra még véletlenül sem képes (hat év alatt 3 INT, 2 fumble), de Cincinnatiben szeretik (legalábbis eddig szerették), így nem lehet teljesen kizárni. Rajta kívül még AJ Green jöhet szóba, de egy 30+ WR-nek nem szokás taget adni és nem is úgy néz ki, hogy nagyon marasztalná őt a Bengals.

 

  
  Senki

 

 

Drew Breesre amúgy sem lehetett volna, a többi saját FA pedig legjobb esetben is középszer.

 

 Shaq Barrett, DE
 Franchise tag értéke: 19,31 millió dollár
 Esély: 8

 

Barrett olyan helyzetben van, mint Dupree, csak egy jobb kivitelben. Pazar szezonja volt tavaly, 19,5 sacket és hat fumble-t jegyzett, All-Pro lett, minden téren zseniális volt. Az előző négy évben viszont összesen 11 sacket jegyzett, tehát nála sem árt az óvatosság. Számára tökéletes lenne a franchise tag – a 19,31 millió nagyon szép pénz, ha pedig idén is bizonyít, jövőre simán megkapja a 20+ millás szerződését (persze lehet, hogy a védő ezt másképp gondolja és már idén hosszú távú szerződést akarna).

 

 
  Senki

 

A csapat bejelentette, hogy Austin Hooper tesztelheti a piacot. A liga egyik top 5-ös TE-je simán érne egy franchise taget, de a Falcons ezt másképp gondolja, rajta kívül pedig nem igazán van top FA-ja a csapatnak.

 

 James Bradberry, CB
 Franchise tag értéke: 16,47 millió dollár
 Esély: 2

 

Bradberry egy közepesnél jobb, de egyelőre még bőven nem top corner (bármit is gondoljon magáról). A Panthers eddig nem nagyon mutatta a nyilvánosság felé, hogy marasztalná a védőt, nekünk sincs okunk feltételezni az ellenkezőjét. Bradberry valakitől 12-14 milliós szerződést fog kapni, meglepő lenne, ha a Panthers bármilyen szinten is szóba kerülne.

 

 Chris Jones, DT
 Franchise tag értéke: 15,5 millió dollár
 Esély: 8

 

Ha nem Aaron Donald, akkor Chris Jones a belső védőfalemberek csúcsa. Ennek megfelelően rekordfizetést szeretne, amit a Chiefs a hírek szerint nem nagyon akar megadni neki. A 15,5 milliós tag egy évre kvázi ajándék lenne a csapatnak, már ha Jones hajlandó így játszani (valószínűtlen, hogy kiülje a szezont), de esélyesebb egy tag+trade kombináció.

UPDATE: Jones már biztosan taget kap. 

 Hunter Henry, TE
 Franchise tag értéke: 11 millió dollár
 Esély: 7

 

A hírek szerint a Chargerst nem tántorította el Henry rengeteg sérülése és szeretné megtartani a fiatal tight endet. A 11 millió egyáltalán nem sok, egy utolsó prove it szerződésnek abszolút megfelel.

 

 
 Senki

 

 

A Raiders legjobbjainak van szerződése 2020-ra, senkire nem érné meg franchise taget tenni.

 

 Justin Simmons, S
 Franchise tag értéke: 12,735 millió dollár
 Esély: 10

 

A Broncos már jelezte, hogy Simmon vagy hosszú távú szerződést, vagy franchise taget fog kapni. A safety tag nem nagy, bele is fér, Simmons ráadásul elit volt tavaly. Igaz, Dupree-hoz vagy Barretthez hasonlóan neki is ez az első kiemelkedő éve, ami némi óvatosságra ad okot.

 

 Dak Prescott, QB / Amari Cooper, WR
 QB franchise tag: 26,895 millió dollár / WR transition tag: 15,9 millió
 Esély: Prescott – 10 / Cooper – 8

 

 

Nem úgy tűnik, hogy haladnak a tárgyalások Prescottal, egyre biztosabb, hogy tag lesz ebből. De a speciális szabályoknak köszönhetően a Cowboys Amari Cooperre is tehet egy transition taget, így van esély arra, hogy mindkét játékosát megtartsa a csapat.

 

 
 Senki

 

Jason Peters az egyetlen, aki szóba jöhet, de egy 38 éves OT-nek nem lehet taget adni (vagyis lehet, csak értelmetlen lenne).

 

 Brandon Scherff, G
 Franchise tag értéke: 16,1 millió dollár
 Esély: 4

 

Új rezsim, sok-sok pénzre vágyó fiatal szabadügynök – nem jó párosítás. A hírek szerint a Redskins olcsóbb megoldást szeretne a fal belsejébe, így Scherff nagy valószínűséggel tesztelni fogja a piacot.

 

 Leonard Williams, DT
 Franchise tag értéke: 15,5 millió dollár
 Esély: 7

 

A Giants egy 3. és egy 5. körös picket adott Williamsért, aki továbbra is egy jobb esetben erős közepes játékos. Normál esetben semmi ok nem lenne a megtartására, de ennyi pick után meglepő lenne, ha Dave Gettleman belátná a saját hibáját és hagyná tesztelni a piacot. Nem mintha a franchise tag jó ötlet lenne, de Gettleman mindig megtalálja a módját, hogy ártson szerencsétlen csapatnak.

 

 

 Yannick Ngakoue, DE
 Franchise tag értéke: 19,31 millió dollár
 Esély: 10

 

A csapat állítólag nagy erőkkel küzd a játékos hosszú távú megtartásán, de ha nem jön össze, akkor marad a tag. Illetve a cserét se zárjuk ki, tavaly Dee Ford, Frank Clark és Jadeveon Clowney is tagelés után lett elcserélve.

 

 

 Jack Conklin, OT / Ryan Tannehill, QB
 OL franchise tag: 16,1 millió dollár / QB transition tag: 24,3 millió
 Esély: Conklin – 6 / Tannehill – 9

 

A legfrissebb hírek szerint a csapat várni akar még Ryan Tannehillel, megnézné, hogyan alakul a QB-piac. Nem mintha ennek olyan nagy jelentősége lenne, hisz idén a csapatok egyszerre használhatnak franchise és transition tageket, így Tannehill szinte biztos, hogy megkapja az egyiket. Vele kapcsolatban a transition tag lenne a jobb döntés, így pedig rá lehet tenni a franchise taget Conklinra. Az OT-nek óriási piaca lesz, 18+ milliós rekordfizetést fog kapni valakitől – a Titansnek már akkor is megérné rárakni a taget, ha nem sikerül hosszú távon megállapodni (legrosszabb esetben meg lehet próbálni egy tag+trade-et). Egyébként Derrick Henry szerződése is lejár, de ma már senki nem tesz semmilyen taget egy futóra.

 

 D.J. Reader, NT
 Franchise tag értéke: 15,5 millió dollár
 Esély: 7

 

Kiváló belső védőfalember, top 10-es FA idén. A Texansnak 61 millió dollárnyi cap space-sze van, meglepő lenne, ha hagyná elsétálni a védelem egyik top 3-as játékosát (még akkor is, ha elsősorban futás ellen jó).

 

  
 Senki
 

Anthony Castonzo marad és új szerződést fog kapni, rajta kívül más nem érdemel taget.

 

[/ppp_patron_only]

Exit mobile version