A Bears leigazolta Ted Ginnt és Tashaun Gipsont
Meglehetősen aktív volt a Bears csütörtök délutánja, a csapat két veterán szabadügynököt is legazolt. A Texanstól nemrég kivágott safety, Tashaun Gipson és a Saintset elhagyó elkapó, Ted Ginn költözik Chicagóba. Mindkét játékos egyéves szerződést kapott.

Az offense-be nagyon kellett egy villámgyors elkapó, aki képes megnyújtani a pályát – hogy erre a 35 éves Ginn alkalmas-e még, az egy nagyon jó kérdés. A kezdőbe simán befér, vélhetően veteránminimum közeli összeget kapott, így végülis rendben van az igazolás.
A 29 éves Gipson a safetysor mélyítésére lesz jó, akár még kezdő is lehet Eddie Jackson párjaként. 1-2 millió dollárnál ő sem kaphat többet, pláne hogy tavaly IR-en fejezte be a szezont. Ha sikerül visszatérnie a Jaguarsban mutatott formájához, akkor kifejezetten jó vétel lehet belőle.
Tedd Ginn szerintem már a veterán minimumot sem éri meg. Az előző szezonban 56 targetre 7 dropja volt,ez gyanúsan az egyik legrosszabb arány a ligában és az sem túl fényes, hogy a felé szálló labdáknak csak az 53,6 százalékából lett elkapás. Nem tudom benne még mit látnak, szerintem bármelyik draftolatlan elkapó hozná azt amit ő hozzá tudna tenni a játékhoz, és egy fiatalban még esetleg fejlődési potenciál is lenne. Mondjuk az még simán benne van a pakliban hogy a keretszűkítéseknél simán elhullik.
Azért az sem mindegy ki dobál felé. Trub alatt nagyot fognak erősödni a statisztikái.
Mi mindig bölcsen választunk.
Madden szerint Trub 3. legjobb QB lesz idén Bredi és Breki mögött.
Brédi csak 9-12 óra között játszhat, mert koronavírus szempontból már veszélyeztetett korban van. Ráadásul akkor senki sem lehet a pályán, aki nem nyugdíjas. Na ezt hogy fogják megoldani?
valaki hozza nekem ide Montanat gyorsan
Breessel majd dobálgatnak egymásnak a pályán
Nem fog nekik sikerülni, mert a járványügyi szabályok szerint nem mehetnek közelebb egymáshoz, mint másfél méter :)
A Maddent is hülyék csinájják, merhogy egyértelműen Trub lesz a legjobb.