A Rams és a Raiders csak nem tud összehozni egy normális közös edzést. Ezúttal odáig fajultak a dolgok, hogy félbe is kellett szakítani a tréninget, a Las Vegas játékosai pedig idő előtt visszamentek a szállodájukba.

Már a két csapat szerdai edzése is nagyon parázs volt: a Raiders játékosai olyan elánnal játszottak, mintha meccsen lennének, ami több szükségtelenül durva játékot és kakaskodást eredményezett. A helyzet csütörtökre sem változott, ráadásul ezúttal végképp elszabadultak az indulatok.
Hogy pontosan mi volt a tömegverekedést kiváltó ok, azt nem tudni (vagy legalábbis senki nem árulja el). A lényeg, hogy egy speciális egység játéknál elszabadultak az indulatok és a két csapat játékosai egymásnak estek. A helyzet odáig fajult, hogy Jon Gruden jobbnak látta, ha a játékosai inkább hazamennek, így a Rams egyedül fejezte be az edzést.
“Minden jó volt, aztán történt valami, jött egy csomó anyázás, majd eszkalálódott a helyzet. Nettó hülyeség az egész, és elegem lett ebből a gyerekes szarból”
– mondta Gruden a riportereknek.
Hasonlóan zajlott a Titans és a Bucs közös edzése is, aminek a központjában Antonio Brown volt. Az elkapót egy ponton kizárták az edzésről, miután letépte a Titans corner Chris Jackson fejéről a sisakját, itt azonban nem ért véget a történet. AB lehiggadva visszatért, majd a Jackson elleni közös gyakorlatok során megint elpattant nála valami, és konkrétan behúzott egyet a védőnek. Az ügy nagyot ment a közösségi médiában, ugyanakkor Bruce Arians nem csinál ügyet a dologból, nem fogja megbüntetni az elkapót.
#Bucs WR Antonio Brown and #Titans CB Chris Jackson got into it at joint practices today. Looks like AB was able to rip Jackson's helmet off and land a clean punch. pic.twitter.com/rA0zrEuM4t
— Ari Meirov (@MySportsUpdate) August 19, 2021
