Diontae Johnson szerződése utolsó évébe lépett, és mint korábbi harmadik körös játékos, csak 2,79 millió dollárt keresne idén. Ezzel természetesen nincs megelégedve a 26 éves elkapó, emiatt az OTA-któl is távol marad (via), ugyanakkor nem valószínű, hogy a Steelers adja majd meg neki, amit akar.

Johnson jelenleg egyértelműen a csapat legjobb elkapója, a piacon akár egy 18-20 millió dolláros szerződést is kaphat, ennyit viszont a Steelersnek nem ér (és ennyire nem is jó). Valószínűleg fog ajánlatot kapni csapattól, de az közelebb lehet a 12-14 millióhoz – vagy talán még ezt az összeget sem ér el. A Pittsburgh-nek ugyanis ott a 2020-as második körös Chase Claypool, illetve az idei draft második körében érkezett George Pickens, a negyedikben pedig Calvin Austin – a mélység soha nem árt, de ilyen befektetések után aligha akar még komoly pénzeket elkölteni a csapat. (Még ha amúgy meg is tehetné, 2023-ban jelen állás szerint 55 millió dolláros cap space áll majd a csapat rendelkezésére.)
A Steelers egyébként jelezte, hogy a hagyományokhoz híven csak a szezon első fordulójáig foglalkozik a menedzsment a pénzügyekkel. Ha addig nem fog Johnson új szerződést kapni, akkor szinte garantáltan tesztelni fogja a piacot 2023-ban.
