A Saints továbbra is kitart Andy Dalton mellett
Hiába nem jönnek a győzelmek, a Saints nem akar visszaváltani az eredeti kezdő irányítójára. A főedző Dannis Allen tegnap bejelentette, hogy a Rams elleni meccsen még mindenképp Andy Dalton lesz a csapat kezdő irányítója.

Winstonnak idén adott a csapat egy 2 éves, 28 millió dolláros szerződést, aminek több mint a fele garantált volt. A korábbi 1/1-es kezdett is a szezon elején, majd a harmadik héten megsérült és azóta nem lépett pályára. Azóta Andy Dalton irányít, de a csapat jelenleg csak 3-7-es, elmúlt két meccset pedig úgy elveszítette el, hogy a veterán QB sem játszott jól.
Az más kérdés, hogy még így is jobban nézett ki, mint Winston, aki ráadásul nem teljesen 100 százalékos a főedző szerint és lehet egész évben nem is lesz az – habár annyira meg egészséges, hogy a padon ott legyen és vész esetén beálljon.
Nem igazán értem, de lehet az én bajom.
Egy dolgot tudok elképzelni, hogyha Wilsont nem akarják, hogy még jobban megsérüljön.
Minden más eset érthetetlen számomra. :D