Ismét Matt Ryan a Colts kezdő irányítója
Gyorsan változnak a dolgok Indianapolisban. Azok után, hogy a csapat kinevezte a nulla NFL-es tapasztalattal rendelkező korábbi center Jeff Saturdayt főedzőnek Matt Ryan visszatért a kezdőbe és a jelek szerint ott is fog maradni.

“Matt Ryan a kezdő irányítónk”
– jelentette ki Saturday a TheAthleticnek, vagyis hamar véget ért a Sam Ehlinger korszak.
Az előző fordulót leszámítva Ryan nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, ráadásul a jövő évi alapfizetésében van 17,2 millió dollárnyi tétel, ami sérülés esetén teljesen garantálttá válik. Logikus volt tehát leültetni a padra, pláne ha elengedte ezt az idényt a csapat.
Saturday viszont másképp gondolta. Ugyan az előző héten az utolsó percig azt állította, hogy Ehlinger lesz a kezdő, végül meglepetésre Ryan vezette ki az offense-t a Raiders ellen, majd egész jó játékot hozva meg is nyerte a meccset. Tekintve, hogy Ehlinger még nála is rosszabb volt (két kezdő meccsen 304 yard és egy INT került a neve mellé), ez teljesen érthető döntés, bár nem biztos, hogy a jövő szempontjából a legokosabb.
Teljesen logikusak és következetesek…ja, nem ide…
PMS-ben is nyilatkozta Jeff, hogyha Irsay tankolni akart volna, akkor nem őt kereste volna meg, mert tőle aztán ne várjon senki ilyesmit :D
Ő most nem azért dolgozik, hogy a Colts tankoljon, hanem azért, hogy elhiggyék, ő is edző. Teljesen logikus, hogy nem a hosszú távú célokat helyezi előtérbe…
Ráadásul most nyernek, Titans kikap (hajrá Packers! :D ), akkor már csak 1,5 győzelem a play-off.. :D