Randall Cobb a Jetshez igazol
Aaron Rodgers állítólag még az elcserélése előtt adott egy kívánság listát a Jetsnek, amin szerepelt többek között az ex-Packer Allen Lazard és Randall Cobb is. Előbbit még a piac elején igazolta le a csapat, most pedig több forrás is arról számolt be, hogy utóbbi is csatlakozik Rodgershez.

Cobb 2011-ben a Packers második köröse volt és egészen a 2018-as szezon végéig volt a Green Bay tagja. Soha nem volt egy klasszis elkapó, a 2014-es idényén kívül egyszer sem lépte át az 1000+ yardos vagy a 10+ TD-s határt, de egy korrekt második számú játékosnak mindig is elment. 2019-ben aláírta Cowboyshoz, egy évvel később pedig a Texans játékosa lett, majd 2021-ben a Packers egy hatodik körös pickért visszaszerezte, hogy Aaron Rodgers egy kicsit boldogabb legyen.
Az elmúlt két évet ismét Green Bay-ben töltötte, de 25 meccsen csak hat TD és 792 yard került a neve mellé. A leigazolása tehát leginkább csak Rodgersnek szól, jó eséllyel veteránminimumot fog kapni a Jetstől és 3-4. számúként kap majd szerepet a pályán.
Nem a yardokat, hanem a nagyon fontos elkapásokat hozta. PFF-nek van erre is biztos statja.
Természetesen ő is megöregedett már, de azért a tavalyi szezonban volt pár nagyon szép elkapása és ami fontosabb, hogy rendre ott volt amikor Rodgersnek szüksége volt rá. Lehet, hogy azért, mert kevésbé figyeltek rá, de lehet, hogy azért, mert értették egymást ARoddal.
Apu gondoskodik a haverokról.?
A Jets ebben az offseasonban többet tett azért, hogy Rodgers elégedett legyen, mint a Packers az elmúlt 10 évben. (Vagy valaha)
felkészül Adams ügynöke és a Raiders GM.
Egy hatodik körös pickért szívesen elhozná őt is Jets…A Texans->Cobb->Packers mintájára :-)
Mily meglepő, ja, nem :)
Egy jó TE is kellene. Marcedes Lewis pont ráér, nem?