Megtalálta új védőkoordinátorát a Bears
A Bearsnek szinte az egész tavalyi idényben nem volt védőkoordinátora, miután Alan Williams személyes okok miatt felmondott. Most viszont ez megváltozik, ugyanis a csapat kinevezte védőkoordinátornak Eric Washingtont. Az 54 éves szakember tavaly a Bills asszisztens főedzője és védőfaledzője volt.

Washington 1997-ben kezdett edzősködni az egyetemen, ahol kisebb kihagyásokkal a 2007-es idény végéig dolgozott. Ezután a Brownshoz került védőoldali asszisztens edzőként, majd nyolc éven keresztül dolgozott védőfaledzőként előbb Chicagóban, majd Carolinában. Az első komolyabb munkáját is a Pantherstől kapta, ahol 2018 és 2019 között védőkoordinátor volt, inkább kevesebb, mint több sikerrel. 2020-ban került a Billshez, ahol egészen mostanáig dolgozott.
Úgy kellett, mint egy falat kenyér. Csórikám, mit fog szívni…
A Patriots is megtalálta közben a DC-jét. Az eddigi D-line coach DeMarcus Covington kapta meg a DC posztot.