Chris Jones nem akarja végigtolni az egész edzőtábort
Chris Jones tavaly új szerződésért küzdött, így kihagyta a teljes edzőtábort. Most kapott egy zsíros új hosszabbítást, azonban megtetszett neki ez a pihenő dolog, szóval most azért lobbizik Andy Reid főedzőnél, hogy hadd kaphasson pár pihenőnapot a július végén kezdődő edzőtáborban.
“Már beszéltem Andyvel arról, hogy kicsit idősebb vagyok, hadd szkippeljem az edzőtábor egy részét. Már megérzem, ha egy komolyabb napunk van a táborban. Adjatok két nap pihenőt egy nap munkára, talán ki tudunk valamit alkudni, nem?”
– mondta Jones a Kansas City Starnak.
A teljes edzőtábor és az első forduló kihagyása nem látszott meg túlzottan Jones formáján, hiszen 10,5 sacket szerzett, első csapatos All-Pro lett és ugyanúgy dominált, mint korábban – legalábbis pass rush-ban, futás ellen azért kicsit kivette az első félidőket szabadságnak. A teljes edzőtábort persze nem lenne okos kihagyni, és talán a fent elhangzott ajánlata is túlzónak tűnik, de pár veterán pihenőnapot biztos meg tud beszélni Andy Reiddel.

Kedves Chris ezt úgy hívjak, hogy fizetés nélküli szabadság. Ja hogy az biztos nem tetszene.