Miért teljesítenek jobban a kirúgott főedzős csapatok?
Az NFL-ben viszonylag gyakran fordul elő, hogy a tulajdonos nem várja meg a Fekete Hétfőt és már a szezon közben kirúgja a rosszul teljesítő főedzőjét. Ez sokszor új löketet ad a csapatnak, néha még a rájátszás is összejöhet egy ilyen váltás után, még ha a legtöbbször ezek csak tiszavirág életű fellángolások csupán. De miért teljesíthetnek akár sokkal jobban a kirúgott főedzős csapatok?
Idén már két csapat is úgy döntött, hogy lapátra teszi a főedzőjét. Először a Jets lépte ezt meg a 2-3-as szezonkezdet után Robert Saleh-val, a következő áldozat Dennis Allen volt, aki leginkább a Saints esztelen win-now-jába bukott bele – ő egy 2-7-es mérleg és sorozatban hét vereség után került az utcára.
A nagy áttörés és pálfordulás viszont nem jött mindkét esetben. A Jets Jeff Ulbrich-hal sorozatban három meccset veszített el, még a Patriotstól is sikerült kikapni, összesen pedig egy gyászos 1-5-ös mutatóval büszkélkedhet. A New York-i csapat reménytelenebb, mint valaha és egyáltalán nem látszik, hogy lehetne ebből akárcsak egy kicsit is vállalható szezon. A Saints viszont hét elveszített mérkőzés után újra győzni tudott, ráadásul kétszer is, köztük a csoportrivális, a legjobb kiemelésekért is versenyben lévő Falcons ellen.
A New Orleans esetében a mintánk túlságosan kicsit ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le, az azonban egyértelmű, hogy teljesen mások a vibe-ok a két csapat esetében. Összegyűjtöttem közel 30 esetet a 2010-es idény óta, illetve pár történelmi példát, hogy bemutassam az edzőváltások utáni fellángolások lehetséges okait, illetve választ adjak arra kérdésre, hogy mikor érdemes meglépni egy ilyen váltást.
Draft, pénz, kultúra – kinek mi számít
