Tényleg létezik a Super Bowl másnaposság?
A csúcsra felérni nehéz, de ott maradni még nehezebb – kivéve persze, ha egyszerre rendelkezel minden idők egyik legjobb irányítójával és főedzőjével, ahogy tette azt a Patriots vagy teszi épp most a Chiefs. Miért van az, hogy egy-két kivételtől eltekintve a legtöbbeknek évtizedenként jó ha csak egy lövése van, miközben papíron folyamatosan ott kellene lenniük a bajnoki cím közelében? Tényleg létezik a Super Bowl másnaposság?
A Chiefs dinasztiává válása előtt legutóbb a Patriots tudott duplázni még a 2000-es évek elején, illetve a Bill Belichick-Tom Brady duóval fémjelezett gárdának volt még egy nagyon erős sorozata a 2010-es évek végén, amikor gyakorlatilag állandó résztvevői voltak a döntőnek. A New Englandet és a Chiefst leszámítva a legtöbbeknek még csak kétszer sem sikerült bejutnia a Super Bowlba az új évezredben, és mindössze a Giants, a Steelers, a Ravens és a Buccaneers volt képes arra, hogy legalább kétszer is győzzön közel 25 év alatt.
Mindezt úgy, hogy a ligában olyan irányítók játszottak alapvetően nagyon jó csapatokban, mint Peyton Manning, Aaron Rodgers vagy Drew Brees, utóbbinak ráadásul egy elit főedző is jutott. Az új generációban pedig ott van többek között Lamar Jackson és Josh Allen, akik eddigi karrierjük során még csak döntőbe sem jutottak, nemhogy a Super Bowlba. Az NFL egyszerűen túl változatos és kiszámíthatatlan ahhoz (pláne a fizetési plafon bevezetése után), hogy tényleg egy-két nagyon ritka kivétellel valaki folyamatosan ott legyen a tűz közelben. A Super Bowl részvételhez millió dolognak kell összeállnia egyszerre, így egyáltalán nem meglepő a másnaposság. Már ha egyáltalán beszélhetünk másnaposságról, mert a történelmi adatok eléggé kikezdik ezt a mítoszt.
Szuper a cikk, csak egy apró pontosítás: a Pats 2008-ban nem jutott rájátszásba a 11-5 ellenére sem
Jó cikk. Az a durva, hogy én is szeretem a statisztikát, és elemezni ilyen dolgokat, és eddig erre még nem figyeltem fel. Ahogy a listát megnéztem, először pont nagyanazokra következtetésekre jutottam, mint te és ahogy olvastam a cikket, pont a saját gondolataimat láttam vissza köszönni. Amit hozzátennék, nagyjából erre céloz a cikk is, hogy az SB-ba jutás szokszor egy építkezés, vagy időszak csúcspontja, allin, amit a Rams vagy a Tampa is tolt. Ilyenkor formát, energiát (Ray Lewis búcsú), erőforrásokat és know-how-t (támadó, védekező sémák), beletolnak egy periódusba, és sokszor ennek a végére esik a SB. Olyan ez mint egy hegymászás, hogy minden energiatartalékot addig vetnek be, és ott a végén jön a katarzis, vagy nem. Sokszor ezek olyan gárdák, amikor az errőforrások nagy része az SB-ig tart. Játékosok vonulnak vissza, edzők mennek el akik fontos részei az egésznek, illetve sokszor a jó forma sokkal többet tett az összeshez, mint a játékosok minősége stb. Így nézve a SP hangover nem létezik, inkább kötelező velejáró. Hozzátvée, hogy a dinasztiákat olxan szemponból lett volna értelme bele venni, hogy az SB győzelemhez szükséges erőforrás kirakósokból mekkora rész az amit elvesztettek az évek során, és hogy pótolták. Erről megy az elemzés a holtszezonban végig.