Site icon Fűzővel kifelé!

A földön a Sas az úr

Az Eagles a Commanderst megverve bejutott a Super Bowlba. Tette mindezt a liga talán legjobb és legkülönlegesebb futójátéka vezérletével, hiszen az NFC-döntőben sikerült hét (!!) touchdownt szerezniük a földön.

Saquon Barkley és Jalen Hurts is futott három-három TD-t, illetve a végén a harmadik számú Will Shipley is beért a célterületre, így jött össze a mágikus hetes szám. Ez pedig rekordnak számít a Super Bowl-érában rájátszás-meccsen, hiszen utoljára ilyenre még az 1940-es Bears volt képes. Érdekes, hogy ők is a Washingtonnak pakoltak fel ennyit egy 73-0-s siker alkalmával, ami a valaha volt legnagyobb különbség volt a rájátszások történetében.

Az alapszakaszban egyébként nem olyan régen volt erre példa, 2020-ban a Saints karácsonykor ajándékozta meg a Vikingst hét futott TD-vel, de a mostani Eagles mindössze a 9. csapat lett a történelemben, amelynek összejött ez a bravúr.

Az idei szezonban összesen 39 futott touchdownnál járnak a Sasok, ezzel háromra vannak a rekordbeállítástól (42). Ezt egyébként épp ők állították fel a két évvel ezelőtti menetelésük során.

Egyénileg nézve Saquon Barkley már három 50+ yardos futásnál jár az idei rájátszásban, miközben az utóbbi 25 évben senkinek nem volt egynél több ilyenje. Egész szezont figyelembe véve már 7 darab 60+ yardos futott TD-je van, ami hárommal több mint bárki másnak az NFL történetében.

Exit mobile version