Tükörsima, sőt megalázó vereséget mért a Philadelphia Eagles a kétszeres címvédő Kansas City Chiefsre az 59. Super Bowlon. Patrick Mahomeséknak egy pillanatig sem volt esélyük, a Philly minden téren dominált, csak a garbage time miatt nem ez lett minden idők egyik legnagyobb arányú győzelme.
Egy semleges szurkoló több okból is leülhetett megnézni a mérkőzést, már azon túl, hogy ezután hosszú hónapokig nem lesz futball. A Chiefs épp történelmi triplázásra készült, de lehetett szurkolni például annak is, hogy DeAndre Hopkins végre nyerjen egy gyűrűt. Az Eagles szempontjából a leggyakrabban elhangzó érv, amit hallottam/olvastam a nem-Eagles rajongóktól az volt, hogy bárki, csak ne a Chiefs nyerjen, de többek között Saquon Barkley is teljesen megérdemelte volna a gyűrűt a történelmi szezonja után (legtöbb futott yard valaha a rájátszást is számítva). Én úgy voltam vele, mint Tom Brady: mindegy ki nyer, csak jó meccs legyen. Hát nem lett.
Az NFL-es újságírói karrierem a Broncos 43-8-as kivégzése után kezdődött, sem előtte, sem azóta nem láttam ennyire egyoldalú, unalmas, már-már kínos Super Bowlt – egészen mostanáig. Pedig nem kezdődött rosszul a címvédőnek, egy véleményes bírói ítélet után a védelem leparancsolta Hurtséket a pályáról és Mahomesék támadhattak. Ebből ugyan csak egy gyors punt lett, de a következő két Philly akcióból egy TD, egy mezőnygól és egy INT volt a defense mérlege, ráadásul Barkley-t teljesen kivették a játékból.
Oh no Jalen Hurts ?
Chiefs with the INT ‼️
via @NFL | #ChiefsKingdom pic.twitter.com/AbuRngnQF5
— FanDuel (@FanDuel) February 10, 2025
Viszont hiába küzdött nagyot a védelem, a támadósor meglepetésre teljesen csődöt mondott. Vic Fangio védelme teljesen szétszedte a Chiefs offense-ét, a védőfal blitzek nélkül csinált átjáróházat a támadófalból, ráadásul Mahomes is Kansas City-ben hagyta a mágiáját, mert nemhogy nem tudta kihúzni a csapatát a gödörből, de egyenesen ő taszította bele. Tény, hogy nyomás alatt minden QB játéka visszaesik, de a háromszoros Super Bowl MVP pont az ilyen helyzetekben szokott villogni, most viszont hibát hibára halmozott. A félidő végéig konkrétan pozitív játéka sem volt (persze voltak dropok, de akkor is), sőt kétszer is eladta a labdát, az egyik pickjét ráadásul a születésnapos Cooper DeJean visszahordta TD-re!
PATRICK MAHOMES THROWS A PICK SIX
COOPER DEJEAN OH MY GODpic.twitter.com/NJhaRwEB0h
— JPAFootball (@jasrifootball) February 10, 2025
Soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha Mahomes nem hibázik ennyit, a védelem ugyanis remekül tartotta magát. De a 14 ingyen pont után 24-0-ra vezetett az Eagles a szünetben, miközben a teljes Chiefs offense összesen 23 yardra volt képes.
Persze láttunk már csodát, Brady és a Patriots 3-28-ról is felállt. Egy gyors Chiefs TD-vel akár még reménykedhettünk is volna, de Mahomesék ismét punttal kezdtek, majd jött egy turnover on downs, miközben Jalen Hurtsék felpakoltak újabb 10 pontot a táblára. 34-0 volt az állás a harmadik negyed legvégén, ami minden idők negyedik legnagyobb arányú különbsége lett volna egy Super Bowlon, mindössze 11 pontra az abszolút rekordtól. Ezen a ponton már minden Philly játékos ünnepelt, így Mahomesék legalább a becsületüket meg tudták menteni 22 feltett ponttal, így ha majd valaki pár év múlva ránéz az eredményjelzőre, akkor talán azt hiheti, hogy nem is volt ez olyan borzasztó. Pedig de: a két csapat között akkora volt a különbség, hogy a Philly szurkolókon kívül legfeljebb a legelvetemültebb Chiefs gyűlölők élvezhették a meccset.
JALEN HURTS TO DEVONTA SMITH FOR THE TD!!!!! ?
EAGLES ARE UP 34-0 ?
(via @NFL)
pic.twitter.com/P5pO33UJPi— Bleacher Report (@BleacherReport) February 10, 2025
Az Eagles teljesen megérdemelten lett bajnok, még csak eszébe sem juthat senkinek, hogy volt akár egyetlen olyan momentuma a meccsnek, ami más végeredményt eredményezett volna. A védelem félelmetes volt, különösen a védőfal ment nagyot, ami teljesen szétkapta a Chiefs támadófalát. Így Fangiónak még véletlenül sem kellett blitzelésben gondolkodnia, ami teljesen ellehetetlenítette a címvédő támadósorát, pláne hogy amúgy sem volt tele az egység minőségi skill playerekkel.
A támadósor már nem volt annyira jó, de szokás szerint hozta a kötelezőt a végtelen számú tehetség (Howie Roseman akkora zseni csapatépítésben, hogy még top főedző és irányító nélkül is bajnokságot tud nyerni, ráadásul már másodszor). A támadófal kősziklaként állta a sarat, és ugyan Barkley-t elföldelték (2,3 yardos átlaggal 57 yard) a Chiefs védői, de Hurts lábaira már nem volt ellenszer. A QB amúgy is a jobbik arcát mutatta, az egy buta INT-jét leszámítva a földön és a levegőben is jól teljesített, a viszonylag konzervatív hozzáállással együtt is szerzett 292 total yardot és három TD-t.
Mahomes before the last 2 drives: 12-22, 148 yds, 1 TD-2 INT, 52.8 rating (Chiefs were down 40-6)
Mahomes after last 2 drives: 21-32, 257 yds, 3 TD-2 INT, 95.4 rating (Chiefs down 40-22)
One of the greatest stat pads I've seen! ?pic.twitter.com/L4F4NpaBYl
— ?? (@fsh733) February 10, 2025
A Chiefs oldaláról a védelem szerintem a körülményekhez képest rendben volt. A turnoverek és pick-sixek után várható volt, hogy pontot szerez az Eagles, és bár nyilván amúgy is szerezhetett volna, de szerintem tiszta körülmények között Steve Spagnuolo legénysége nagyjából 25-28 ponton tarthatta volna Hurtséket. Ami simán menedzselhető lett volna, ha az offense nem nettó hulladék.
A meccs egy pontján az Eaglesnek majdnem 300 yardja volt és 34 ponttal vezetett, míg a Chiefsnek 38 yardja volt nulla ponttal. Ezt nem kell magyarázni és nem lehet szépíteni – teljes tragédia. Mahomes nagyon gyengén játszott, az utolsó két drive előtt 22 passzából 12 volt jó 148 yardért, egy TD-ért és két INT-ért 52,8-as passer rating mellett, majd ezt sikerült két garbage time drive-val feltornázni 21/32-re, 257 yardra és három TD-re, így aki nem látta a meccset egy pillanatra azt hihetné, hogy nem játszott rosszul.
Chiefs LT Joe Thuney is getting pushed back into Mahomes almost every pass play. HUGE INT pic.twitter.com/P8APz3nWpO
— LandonTengwall (@LandonTengwall) February 10, 2025
Nyilván nem segített az, hogy a Chiefsnek nem volt értékelhető OT-je, így a guard Joe Thuney-nak kellett beállnia, akit rendre megvertek a szélen. Ez nyilván nem az ő hibája, még így is ez volt a lehető legjobb felállása a támadófalnak, de értelemszerűen nem könnyítette meg ezzel Mahomes dolgát. Az sem segített, hogy nem volt egyetlen igazán jó playmakere sem a csapatnak, aki a semmiből tudott volna yardokat, first downokat vagy akár TD-ket szerezni. Ez a Chiefs volt minden idők leggyengébb 15 alapszakaszgyőzelmet szerző csapata (de ez 14 győzelemre is igaz lenne), az Eagles pedig mindezt saját erőből demonstrálta is.

