Site icon Fűzővel kifelé!

Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra

Az Eagles valósággal megsemmisítette a Chiefst a Super Bowlon. A védelem 44 percen át pont nélkül tartotta Patrick Mahomest, miközben három turnovert és hat sacket is kiharcoltak rajta. Ez egy elit defense teljesítmény volt, minden idők egyik legjobbja.

DVOA mutatót vizsgálva végül a negyedik helyen végzett az örökranglistán az Eagles vasárnapi teljesítménye, de a harmadik negyed végén még holtversenyben elsők voltak a 2000-es Ravensszel, és csak a garbage time-ban csúsztak le a dobogóról. Így az 1985-ös Bears és a 2002-es Buccaneers maradt az érmesek közt.

Emellett az első félidős 95 százalékos sikerességi rátájuk és az 1,1 játékonként engedett yardjuk a legjobb volt egy Super Bowlon 2000 óta. Szintén félidős statisztika a 23 engedett yard, ami egy Mahomes által irányított támadósor legrosszabbja volt, az EPA-mutató szerint pedig ez volt 2018 óta a 10. legrosszabb első félidő egy QB-tól. Olyanokhoz csatlakozott Mahomes, mint a szellemeket látó Sam Darnold, vagy épp PJ Walker, Will Grier és Davis Mills (kétszer).

Az Eagles védelme ezt a dominanciát elsősorban a védőfalának köszönhetően érte el, ugyanis az egész meccsen egyetlen egy blitzet sem hívtak a Next Gen Stats szerint, amire 2018 óta csak három másik alkalommal volt példa. És így sikerült hatszor földre vinni Mahomes, ami karrierjének legrosszabbját jelentette. A három elvesztett labda is a legrosszabb Mahomes playoff-karrierjében egyébként.

Exit mobile version