Ezért választotta Chip Kelly a Raiderst
Ahogy arról beszámoltunk, a Raiders kinevezte Chip Kellyt támadókoordinátornak. Az Eagles és a 49ers korábbi főedzője a nemzeti bajnok Ohio State-et hagyta ott a pozícióért, pedig állítólag a Jaguars, a Texans és a Bucs is érdeklődött iránta. Most kiderült, miért a pocsék QB-helyzetben lévő Las Vegast választotta.
Albert Breer információ szerint a Raiders nagyon mélyen a zsebébe nyúlt és évi 6 millió dollárt fizet Kellynek. Ezzel ő lett a liga legjobban kereső koordinátora, konkrétan háromszor annyit vihet haza, mint amennyit az Ohio State-en keresett volna (és még úgy is jól járt, hogy a távozása miatt 350 ezret ki kell fizetnie az egyetemnek).
A Raidersnél tehát bizonyítják, hogy van pénz dögivel. Mark Davis egy időben a liga egyik legkevésbé gazdag tulajdonosa volt, azonban a Las Vegasba költözés és a kisebbségi tulajdonosok beengedése után már nagyon jól áll anyagilag, és ezt rá is fordítja a franchise-ára.
A Buckeyes ilyen szempontból úgy járt, mint a Lions (kivéve, hogy ők bajnokok lettek), Kelly mellett ugyanis távozott a csapat védőkoordinátora, Jim Knowles (Penn State) és a támadófaledző Justin Frye (Arizona Cardinals) is.