A Bills játékosai ismét csak otthonról követhetik a Super Bowlt, pedig megint nagyon jó csapat állt össze Buffalóban. Sőt ez már évek óta így van, konkrétan a Bills lett az első franchise valaha, amelyik sorozatban öt éve nyert legalább egy mérkőzést a rájátszásban és mégsem jutott be a Super Bowlba.

Josh Allenék idén három ponttal maradtak alul a Chiefsszel szemben az AFC-döntőben. Tavaly szintén a Chiefs jelentette a végállomást és szintén csak három pont volt a különbség a két gárda között a divíziós körben (a Wild Card körben a Bills simán győzte le a Steelerst). 2022-ben egy szoros Dolphins elleni siker után a Bengalstól kapott ki nagyon simán a Buffalo, azt megelőzően pedig ismét a Chiefs törte derékba az álmokat a divíziós körben, egy parádés hosszabbításos mérkőzés után. 2020-ban is Patrick Mahomesék jelentették a végállomást, ráadásul az AFC-döntőben.
Így egészen 2019-ig kell visszamenni egy Bills one and done-ig. Akkor a Texansnak sikerült egy hosszabbításos meccsen legyőznie a Buffalót a Wild Card körben.
