Site icon Fűzővel kifelé!

Visszavonul Mason Crosby

A 40 éves Mason Crosby, a Green Bay Packers korábbi rúgója, 17 NFL-szezon után bejelentette visszavonulását. Crosby 2007-ben csatlakozott a Packershez, miután a csapat a hatodik körben draftolta. Pályafutása során 258 mérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben és 1 918 pontot szerzett, ezzel a franchise történetének legeredményesebb játékosa lett.

Crosby 395 mezőnygólt értékesített 485 kísérletből, ami 81,4%-os pontosságot jelent, emellett 753 extra pontjából 733-at rúgott a póznák közé (97,3%). Legnagyobb eredménye azonban az, hogy a 2010-es szezonban Super Bowlt nyert a Packers színeiben, ahol mind a négy extra pont kísérletét sikeresen teljesítette.

A 2022-es szezon után Crosby elhagyta a Packerst, és 2023-ban három mérkőzés erejéig a New York Giants csapatában játszott, majd a 2024-es idényben már nem lépett pályára. Visszavonuló nyilatkozatában háláját fejezte ki a Packersnél töltött időért, és külön köszönetet mondott korábbi csapattársának, Aaron Rodgersnek a támogatásáért.

Exit mobile version