A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
A New England Patriots elég sokat költött a szabadügynök piacon, és bár a védelmet sikerült megerősíteni, a tádósor nem néz ki jól. Ennek ellenére a csapat nem tervez az offense-re fókuszálni, Eliot Wolf, a csapat játékosmegfigyelésért felelős alelnöke szerint a tehetség lesz a stratégiájuk alapja.

“Lehet, hogy tavaly túl sokszor választottunk a hiányposztokra fókuszálva. Persze így is megszereztük Drake Maye-t, ami nem volt rossz döntés. De mostantól a cél az lesz, hogy a legtehetségesebb játékost válasszuk, függetlenül a poszttól, főleg, hogy a szabadügynökpiacon már sok szükséges igazolást elintéztünk”
– mondta a csapat de facto GM-e.
A Patriotsé a draft negyedik választása, és a csapat szempontjából a legideálisabb forgatókönyv az lenne, ha az első három helyen két irányító is elkelne, így top opciók maradhatnának számukra. Ezzel együtt legjobb forgatókönyv egy baloldali tackle vagy elkapó lenne az első körben.
Bár a tehetségesség az nem feltétlenül jelenti ugyanazt a sorrendet a csapatnál, de valószínűsíthető akkor vagy Hunter vagy Carter jön, ha maradnak 1/4-en. Bárcsak lenne Will Campbellnek hosszabb keze, rohadtul kéne oda egy betonbiztos LT 10 évre.