A Minnesota Vikings várhatóan nem tesz franchise taget Sam Darnoldra, így az irányító szabadügynökké válhat a jövő héten, írja több forrás. Ennek ellenére a csapat még nem tett le arról, hogy hosszabbítson a veterán irányítóval.

A csapatnak ma estig van ideje taget tenni Darnoldra, de a franchise tag 40,2 millió dollár, ennyit pedig nem érdemel a korábbi első körös QB (tavaly csak 10 milliót keresett), pláne nem úgy, hogy ott a keretben a tavalyi első körös JJ McCarthy.
A megállapodásra leginkább akkor lehet esély, ha Darnold hajlandó maximum 20-25 millió dollárért aláírni, de ez meg a játékosnak nem éri meg, mert könnyen lehet, hogy ennél többet kapna a piacon.
Ki adna neki a piacon 30+os szerződést?
A reális értéke kb. 20+ valami ösztönző…
Ha már legalább két csapat nagyon akarja, akkor az egyik meg fogja fizetni, és az bőven a reális értéke felett lesz.
Simán fog kapni egy orrnehéz 60+os 2-3 éves szerződést. Ha nem jön be, és egy év után lapát lesz, akkor bőven 30 felett kapott egy évre.
Ezzel én is tisztában vagyok… Az első mondatom a lényeg! :)
Figyelembe véve az árakat, mivel ő azért még mindig QB1 szint, még ha az alja is, inkább 30M/év, mint 20-25. A 20 már csere.
Igen! felmentek az árak… De a kérdésem továbbra is az: hogy ki ,illetve melyik csapat ad 30+ millát neki?