A Kansas City Chiefsnek nincs szerencséje az elkapókkal az elmúlt években. Az még hagyján, ha megsérülnek, de minden holtszezonban van valamilyen balhé, ami miatt fájhat a menedzsment feje. Most épp Xavier Worthy került bajba, ugyanis családon belüli erőszakkal és fojtogatással vádolják, sőt már le is csukták.

Az eset komoly következményekkel járhat Worthy számára. Egyrészt jó eséllyel bíróság elé kell állnia, másrészt az NFL szinte biztosan el fogja tiltani a jogi procedúra után. Ez nagy érvágás lenne a csapatnak, a tavalyi 1/28-as ugyanis tavaly a rájátszással együtt 925 yardot és kilenc TD-t szerzett (ebből 157 yard és két hatpontos az Eagles elleni Super Bowlon jött össze)
