A Patriots bebiztosította magát Stefon Diggs sérülése ellen
A Patriots 3 éves szerződést kötött Stefon Diggsszel az idei holtszezonban, amely első ránézésre komoly garanciákat tartalmazott. Azóta azonban kiderült, hogy a Patriots egy szokatlanul szigorú védelmi záradékot is beépített az elkapó térdsérülésére vonatkozóan.

A szerződés alapján Diggs nem kapja meg a garantált tartalmait, ha a jelenleg sérült jobb térdéhez köthető komplikációk miatt nem tud pályára lépni. Sőt amíg Diggs nem megy át sikeresen az orvosi vizsgálatokon, addig a Patriots egyetlen centet sem köteles kifizetni neki a garantált összegekből. Ha pedig a rehabilitáció során újabb komplikáció lép fel, akkor a csapat minden kötelezettség nélkül elállhat a szerződéstől és kivághatja a játékost.
A legdurvább az egészben, hogy mindez a Patriots saját csapatorvosán múlik. Magyarán, ha a csapatorvos bármilyen okból úgy ítéli meg, hogy Diggs az előző szezonban elszenvedett ACL-szakadás következtében nem tud pályára lépni, akkor a gárda következmények nélkül kiléphet a 32 éves elkapó 3 éves, 63,5 milliós szerződéséből úgy, hogy még a 16,6 milliós garantáltat sem kell kifizetni (amiből ráadásul 12 millió dollár aláírási bónusz).
Akkor most Diggs vagy nagyon biztos magában, vagy nagyon hülye, kérdezem.
Magyarországról nézve a doki lesz pár millióval gazdagabb a vizsgálat után
Aztán ha mégse tud játszani, akkor ki is vágják…
…az orvost.
Meg a cspatorvosban meg a Pastben is bízhat, meg ezek szerint nem nagyon volt más hasonló kaliberű lehetősége. De ettől még sztem simán hülye.