A Seahawks nyitott Sam Howell elcserélésére, írja az ESPN. A riport szerint már több csapat is érdeklődött az irányító iránt.

A tavaly Washingtonból megszerzett játékos jelenleg legjobb esetben is csak harmadik a depth charton, miután Drew Lock visszatért a csapathoz, illetve a piac elején sikerült leigazolni Sam Darnoldot. Sőt, még Jaren Hall is szerződés alatt áll a poszton.
Howell 2022-ben ötödik körös pickként érkezett az NFL-be, és 2023-ban a Commanders kezdőjeként mind a tizenhét mérkőzést ő játszotta végig. Közel négyezer yardot és huszonegy TD-passzt jegyzett, ugyanakkor ugyanennyi interceptiont is kiosztott, amivel vezette a ligát.
Howell idén mindössze 1,1 millió dollárt keres, így olcsó opció lehet egy olyan csapatnak, amelyik relatíve minőségi cserét keres magának.
