Jó főedző Nick Sirianni?
Az Eagles mestere négy év alatt négyszer vitte playoffba a csapatát, kétszer eljutott a nagydöntőig, egyszer pedig meg is nyerte a Super Bowlt. A győzelmi mutatója 70% feletti, aminél a történelemben csak hárman voltak jobbak: John Madden, Vince Lombardi, George Allen.
Ezek alapján azt kéne mondanunk, hogy egy top főedzővel van dolgunk, korunk zsenijével.
Én mégsem tenném a felsőházba a jelenlegi 32 NFL főedző rangsorában, nagyon maximum annak legvégére (lehet csinálunk majd egy ilyen HC draftos podcastet a nyáron).
Az eredményekkel nyilván nehéz vitatkozni, de abba bele lehet menni, hogy ez mennyire az ő érdeme. Tavaly januárban nagyon közel volt a kirúgáshoz a katasztrofális 2023-as tevékenysége miatt, így 2024-ben annyi volt a feladata, hogy a jókedvet szállítsa és egyben tartsa a csapatot („Chiefs Vibe Officer”). Minden más felelősséget elvettek tőle: a támadósor Kellen Moore kezébe került (és még ha ebbe volt is valamennyi beleszólása, összességében kissé visszaestek a korábbi évekhez képest), a védelem fellendülése pedig teljes egészében Vic Fangio érdeme.
Sirianni beleült a tutiba. Howie Roseman összerakta neki a liga messze legjobb keretét, hozott mellé egy elit védőkoordinátort, így Sirianninak csak annyi dolga volt, hogy bratyizzon a srácokkal (ami a franchise irányító Jalen Hurts esetében még csak nem is sikerül). Persze ennek a „kultúraépítésnek” van hozzáadott értéke, amit nem egyszerű mérni és kimutatni, plusz Sirianni stílusa nagyon illik Philadelphiához, de amit ő csinál, azért összességében sokan meg tudnák oldani. És van legalább 15 jelenlegi főedző, akinek több hozzáadott értéke van a csapatához.