Site icon Fűzővel kifelé!

Komoly büntetést kapott a Falcons Shedeur Sanders megszívatásáért

A liga komolyan vette a Shedeur Sanders elleni elkövetett telefonos átverést, amelynek középpontjában a Falcons védőkoordinátora, Jeff Ulbrich állt. Az NFL hivatalosan is megbüntette az Atlantát 250 ezer dollárra, míg Ulbrich személyesen 100 ezer dolláros bírságot kapott, amiért nem akadályozta meg bizalmas információk kiszivárgását a draft előtt.

A botrány lényege, hogy Ulbrich 21 éves fia a csapat egyik iPadjén hozzáfért a draft előtt kiadott bizalmas játékosi adatbázishoz, és onnan lemásolta Shedeur Sanders telefonszámát, majd kamu telefonhívással becsapta az irányítót. Sanders a hívás során azt hitte, hogy draftolják, a csalódás azonban annál nagyobb volt, amikor kiderült, hogy mindez csak tréfa. A jelenet élő közvetítésben is látható volt, komoly nemzetközi visszhangot keltett, rossz fényt vetve a Falconsra és a ligára is.

A Falcons közleményben reagált a döntésre, elismerve a hibát, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az eset után belső vizsgálatot indítottak, és teljes mértékben együttműködtek a ligával. Hozzátették, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet fordítanak a biztonsági előírásokra, és Ulbrich családja is részt vesz majd közösségi munkákban. Sőt maga a DC is megszólalt, vállalt minden felelősséget, bocsánatot kért mindenkitől és jelezte, hogy semmilyen módon nem fellebbeznek az ítélet ellen.

Exit mobile version