Site icon Fűzővel kifelé!

Tehetséges, de eddig csalódást keltő támadófalembert igazolt a Ravens

A Ravens egy évre leigazolta az offensive tackle Joseph Noteboomot. A játékos egész korábbi karrierjét a Ramsben töltötte, annak idején Andrew Whitworth utódjának szánták, de csúnyán felsült.

Noteboom 2018-ban került a Ramshez a draft harmadik körében. Whitworth elit játéka miatt a karrierje első éveiben nem sok pályát látott, a csapat azonban sokra tartotta, így szinte nulla játékidő után adott neki egy 3 éves, 40 millió dolláros hosszabbítást és megkapta a kezdő LT-posztot.

Sérülések miatt azonban alig játszott az első idényében, majd kiszorította a draftolatlan Alaric Jackson és a hetedik körös Tremayne Anchrummal kellett megküzdenie az egyik guard pozícióért. Ami nem sikerült maradéktalanul, 2023-ra már effektíve elveszítette a kezdőt: a szezon során csak 573 snapen volt a pályán, hol RG, hol RT, hol pedig LT poszton. Tavaly sem javult a helyzete, már csak négy mérkőzésen játszott, és azokon sem volt különösebben jó.

Egy próbát megért, cserének jó lehet.

Exit mobile version