Site icon Fűzővel kifelé!

Új fegyvert akar szerezni a Steelers

A Steelers idén megszerezte DK Metcalfet, és akkor úgy tűnt, jól állnak elkapó poszton. A draft után azonban elcserélték George Pickenst, miközben egy újonc sem érkezett a posztra, szóval megint ott vannak, ahol a part szakad. Tavaly látható probléma volt a fegyverek hiánya, ezért most is szeretnének még javítani az egységen Jordan Schultz információi szerint.

Az egyik opciójuk ugyebár Jonnu Smith, aki kapcsán tárgyaltak a Dolphinsszal, azonban több csapattal is “kezdetleges beszélgetéseket” folytattak egy új támadófegyver megszerzése kapcsán. Ugyan nem rohannak egyelőre, de a szezon előtt szeretnének összehozni valamilyen üzletet. Jövőre egyébként 12 draft cetlijük van jelen állás szerint, szóval bőven van miből gazdálkodniuk – persze ebből minél többet és minél magasabbakat meg akarnak tartani egy esetleges irányítóért történő felcserére.

Jelenleg DK Metcalf az első számú elkapó, mögötte viszont csak Calvin Austin, a 33 éves Robert Woods és a tavaly újoncként semmit sem mutató Roman Wilson van a WR-szobában.

Exit mobile version