Matt Leinart egykor a főiskolai futball egyik legnagyobb csillaga volt – Heisman-győztes irányítóként és 1/10-es draftpickként érkezett az NFL-be –, profi karrierje azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most a Throwbacks podcastban nyíltan beszélt arról, milyen fájdalmas élmény volt számára az utolsó NFL-meccse.

“Az utolsó meccsem a Billsben volt az előszezonban. Három interceptiont dobtam az első félidőben. Ott álltam a pálya szélén, mintha valaki meghalt volna a családomban. Nem sírtam, de nem mertem levenni a sisakom, annyira szégyelltem magam. Tudtam, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy pályára lépek”
És így is lett. Leinartot mindössze öt nappal a leigazolása után kivágta a Bills és ezt követően egyetlen csapattól sem kapott lehetőséget. A Cardinals 2006-os első körösének karrierje így mindössze hét év alatt véget ért: 57,1 százalékos pontossággal mindössze 4065 yardot és 15 TD-t passzolt 21 INT mellett.
