Meglepően drága lehet Bryce Huff

Hivatalosan is elcserélte az Eagles Bryce Huffot. Az ellenérték ugyanakkor egyelőre még nem ismert, a címvédő és a 49ers is csak annyit közölt, hogy egy “középső körös pick” cserélt gazdát. A CBS Sports újságírója, Jonathan Jones azonban szolgáltatott pár részletet, szerinte a 49ers egy kondíciós 2026-os ötödik körös választást küldött a pass rusherért, amely a teljesítménytől függően negyedik körössé válhat.

A 27 éves Huff újra együtt dolgozhat Robert Saleh vezetőedzővel San Franciscóban. A játékos tavaly 12 meccsen mindössze 2,5 sacket szerzett, és egészségesen is kimaradt a Super Bowl keretből. Karrierje során is csak 20 zsákolást jegyez, ráadásul ezek közül tízet egyetlen idényben ért el (Saleh-vel a Jetsben).

Ezek alapján meglepően sokat fizetett érte a 49ers. Egy ilyen kaliberű játékosért – akitől ráadásul veszettül szabadulni akart a csapata – általában egy 6-7. körös picket szokás adni. Ehhez képest Huff Nick Bosa hátán felkapaszkodva reálisan elérhet 6-8 sacket a szezonban, akár többet is (ez nagyjából mindenkinek összejött, akit a 49ers az utóbbi években leigazolt). Vagyis jó eséllyel egy negyedik körbe került úgy, hogy idén 7,7 milliót kell neki fizetni, jövőre meg szinte biztosan kivágják 17,1 milliót spórolva.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x