Rodgers csak harmadik opció volt a Steelersnél
A Steelers komolyan gondolta a QB-poszt megerősítését, ami papíron sikerült is Aaron Rodgers leigazolásával. Ugyanakkor nem a többszörös MVP irányító volt a menedzsment listájának az élén, sőt még csak a második sem ő volt, állítja Adam Schefter.

A Pittsburgh elsőként Matthew Staffordra vetett szemet, amikor egy ideig kérdésessé vált a jövője Ramsnél. Miután ebből nem lett semmi, a csapat megpróbálta megtartani Justin Fieldset, ám ő inkább aláírt a Jetshez egy két évre szóló, 40 millió dolláros szerződéssel. A Steelers csak ezt követően fordult Rodgers felé, aki végül mindössze egy évre 13 millió dollárért írt alá.
Schefter szerint egyébként a Steelers hasonlóan alacsony összegért tartotta volna meg Fieldset is, ami elég sok mindent elmond Rodgers jelenlegi reputációjáról
Javítsakok ki ha tévedek, de Fields nem számított volna erősítésnek… eddig is a keretben volt. Nekem inkább úgy tűnik, h egy olcsó de vállalható megoldást kerestek ha máta stafford üzlet nem jött össze. Fields drága lett volna így maradt ez a megoldás. Olcsó is és vállalható is, h erősítést jelent e azzal kapcsolatban vannak kétségeim, de a szezon majd remélhetőleg elhessegeti ezeket.