Site icon Fűzővel kifelé!

TJ Watt és Trey Hendrickson is holdoutol

Hivatalosan is holdouttá változott két elit pass rusher, TJ Watt és Trey Hendrickson elégedetlensége, ugyanis egyikük sem jelent meg a Steelers, illetve a Bengals kötelező minitáborában. A háromnapos tábor kihagyása mindkettejüknek kerekítve 105 ezer dollárjába kerül, ennyire fogják őket megbüntetni a Kollektív Szerződés értelmében.

Watt volt már hasonló helyzetben, 2021-ben sem edzett együtt a csapattal még az edzőtáborban sem, végül csak pár nappal az alapszakasz kezdete előtt sikerült megegyeznie a Steelersszel. Könnyen lehet, hogy idén is valami ilyesmi fog történni. A pittsburghiek állítólag már előálltak egy ajánlattal, de a jelek szerint nem elég jóval ahhoz, hogy megállapodhassanak.

Hendrickson is volt hasonló helyzetben, tavaly cserét kért a csapattól, de akkor azt mondták neki, hogy ha még egy szuper évet lehoz, majd akkor megkapja a nagy pénzt. A Bengals viszont nem tartotta az ígéretét, ezért most a pass rusher elég mérges a vezetőségre – érthető módon.

Igazából egyik csapat sem engedheti meg magának, hogy ne fizesse meg a sztárvédőjét, így a valószínű forgatókönyv – főleg a Steelers esetében – egy hosszabbítás a szezon előtt, de mindenkinek érdeke lenne nem elhúzni az egészet.

Exit mobile version