A Jets az első adandó alkalommal hosszabbított Garrett Wilsonnal. Ez alapvetően egy jó stratégia, összességében így nemcsak olcsóbb lesz a játékos, de még a fizetési plafon szempontjából is egyszerűbben menedzselhető a helyet. Ezzel együtt a gárda kifejezetten nagyvonalú volt a támadóval.

A Jets egy évi 32,5 millió dolláros hosszabbítást kötött Wilsonnal úgy, hogy még két év volt hátra az újonc szerződéséből (az ötödik éves opciót is számítva). Ennek köszönhetően az elkapó idén mindennel együtt is csak 15 millió dollárt fog keresni, de 2026-ban és 2027-ben is csak 23 millió dollár környékén lesz a fizetése, sőt még az azt követő két évben és évi 28 millió dollár alatt fog maradni a fizetése.
Ez a játékos szempontjából annyira nem előnyös, ugyanakkor a 2028-as fizetése is garantált lesz már 2026-ban, így a szokásoktól ellentétben nem három, hanem négy évnyi biztosítékot kapott. Persze ezzel együtt is csak 90 milliót fog biztosan megkapni, ami mindössze 22,5 milliós átlag, de ez egy elég fair kompromisszumnak tűnik annak fényében, hogy mindössze három éve van a ligában.
