Site icon Fűzővel kifelé!

A Raiders úgy akar megszabadulni Wilkinstől, mint ahogy a Ravens tette Earl Thomasszal

A Raiders úgy vágta ki a védőfalember Christian Wilkinst, hogy 35,2 millió dollár garantált fizetése volt még. A csapat ezt nem szeretné kifizetni, a helyzet pedig nagyon hasonlít arra, amit a Ravens csinált Earl Thomasszal.

A legjobb játékosok garantált fizetését csak akkor lehet semmissé tenni, ha az adott játékosnak rendőrségi ügye van, esetleg tiltott szereket használ. Wilkins esetében ezek nem állnak fel, a Raiders pedig ennek megfelelően leginkább arra hivatkozott a menesztéskor, hogy a védő nem szabályszerűen kezeltette a sérült lábát (a csapat orvosai szerint műteni kellett volna, de Wilkins kikért egy másodvéleményt és nemet mondott az operációra). Ilyen kitétel viszont nincs a szerződésben, ez nem állja meg a helyét.

Így nem olyan meglepő, hogy több forrás arról számolt be a hétvégén, hogy a menesztés valódi oka/indoka Wilkins magaviselete volt. Josina Anderson riportja szerint ugyanis a DT rombolta az öltözőt és összebalhézott a csapattársaival.

Önmagában ez sem lenne feltétlenül elég alap a garantáltak semmissé tételére, de korábban ez a taktika már bejött a Ravensnek. A baltimore-i franchise 2020-ban úgy menesztette Earl Thomast a csapatra káros magatartásra hivatkozva, hogy még volt 10 millió dollárnyi garantáltja. A safety perelt, az ügynek pedig peren kívüli megegyezés lett a vége – amit effektíve a csapat nyert meg, ugyanis mindössze 1,5 millió dollárt fizetett ki.

A helyzet annyiban más, hogy a Thomas konkrétan megütötte az egyik csapattársát, Wilkinsszel kapcsolatban pedig semmilyen hivatalos panaszt nem tettek (egyelőre). Ráadásul a 35 millió dollár is jóval nagyobb tétel, így aligha lesz ez egy könnyű menet a Raidersnek.

Exit mobile version