Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
Patrick Mahomes minden idők egyik legjobb irányítója már most, akinek aligha van szüksége bárki segítségére. Ugyanakkor a napokban az Up & Adams műsor vendége volt, ahol többek közt elárulta, hogy Tom Brady a pályán kívül nagyon sokat segíti őt és rendszeresen ad neki tanácsokat.

„Elég sokat beszéltem Tommal ebben az offseasonben. Nagyon menő, hogy ilyen szinten tanácsot akar adni nekem. Nem lenne kötelessége, hogy segítsen. Tényleg jó fej, és óriási tisztelettel vagyok iránta. Minden tanácsát meghallgatom”
– mondta Mahomes.
A Chiefs irányítója elmondta azt is, hogy már karrierje elejétől tudatosan építi a saját örökségét, de most, hogy Brady is elismerte a benne rejlő potenciált, az még nagyobb motivációt adott számára. Végtére is soha nem árt, ha minden idők legsikeresebb QB-jával jóban van az ember, bár ennek ellenére a Raiders kisebbségi tulajdonosaként Brady aligha bánná, ha Mahomesnak és a Chiefsnek nem annyira jönne ki a lépés.
Hát igen. TB tesz az utolsó mondatban megfogalmazott primér “érdekeire”. Paytonnal is nagyon jóban volt, pedig aligha volt érdeke, sőt még Garoppoloval is. Úgyhogy nem lep meg. Szerintem a végére minden egyes riválisával jó viszonyt tudott kialakítani.
És igen. Mahomes méltó utód. Nagyon nem bírtam amit a Denver ellen művelt a csapat, idegesített az állandó mázlijuk a múlt szezonban, de ahogy a SB-ban a laposra vert Chiefst egy viszonylag elfogadható eredményhez segítette, ahogy akkor játszott, és küzdött az nagyon impresszív volt. (És szerintem az ilyen momentumok nagyon lényegesek, ez segít 9 hónapon keresztül az egész franchise-nak.)
Tényleg küzdött? Én a második félidőt már nem néztem.Addigra minden eldőlt.