Az AFC-t egy ideje már a Chiefs uralja, hiszen az utóbbi hat évből ötször nyerték meg a konferenciát. Ez pedig azt is jelenti, hogy a Bills és a Ravens egyetlen egyszer sem tudott bejutni a Super Bowlba. Pedig a liga szűk elitjébe tartoztak ebben a periódusban a pályán nyújtott teljesítményt tekintve.
Aaron Schatz világított rá a Mina Kimes podcastben, hogy az átfogó csapaterősséget mérő DVOA mutató alapján a Bills és a Ravens utóbbi öt éves teljesítménye a valaha volt két legjobb ilyen periódus az NFL történetében olyan csapatoktól, amelyek nem jutottak Super Bowlba.
Tehát sosem láttunk még ilyen jó csapatokat az NFL-ben, akik nem jutottak Super Bowlba.
A Ravens az öt év alatt kétszer volt a liga legjobb csapata DVOA szerint (az utóbbi hat évben háromszor), illetve még kétszer a top6-ban voltak, a Bills pedig az utóbbi öt évben mindig a legjobb 4 csapat között volt, egyszer a legjobb értékelést kapva.
Vajon idén sikerül az egyiküknek eljutni a nagydöntőbe?
“Vajon idén sikerül az egyiküknek eljutni a nagydöntőbe?”
Nem
Ha egyikük sem jut be, akkor én ki is hagyom az idei szezont, minek nézzem, ha már meg van a végeredmény, nem?
Én alapvetően Chiefs szurkolónak tartom magam, legalábbis a régi Chiefs offense-t nagyon szerettem. Én idénre visszaesést jósolok a Chiefs-nek offense, defense és pontok terén is. Ez viszont megnyitja az utat a két szóban forgó delikvensnek. Én idénre eagles-ravens sb-t várok.
Nehogy a Bengals legyen a nevető harmadik.