Stephon Gilmore még mindig játszana, de csak a megfelelő feltételekkel
Stephon Gilmore pályafutása csúcsán a liga legjobb cornere (védője?) volt, és még tavaly is korrekt szintet hozott, ennek ellenére még mindig nincs csapata. A szeptemberben 35 éves CB ugyanakkor nem adja fel, bár a The Money Down podcastban azért elárulta, hogy nem fog bármennyiért bárkihez aláírni.

Gilmore a legidősebb kezdő corner lenne a ligában, ha valaki esélyt adna neki. Már 30 felett is alig van CB, aki a szélen kezdeni tud a szezon nagy részében (tavaly egy kezünkön meg tudtuk számolni őket), de Gilmore tavaly elég jól játszott még a Vikingsban és értelemszerűen nem is kellene pár millió dollárnál többet fizetni neki.
Ugyanakkor persze a csapatoknak is érthető a hezitálása, hiszen bármikor visszaeshet a játéka, és a holtszezon ezen pontján még érdemes próbálgatniuk a fiatal játékosaikat. Aztán ha úgy látják, hogy baj van a poszton, akkor majd leigazolják a kétszeres All-Pro, 2019-ben az év védőjének választott Gilmore-t – ha ő is jónak látja a körülményeket.