Visszavonul Mike Williams

Amint elkezdődött a Chargers edzőtábora, máris elvesztettek egy játékost. Szerencsére nem sérülésről van szó, ugyanis a veterán elkapó Mike Williams bejelentette visszavonulását.

Williams a holtszezon korábbi szakaszában még azt mondta, hogy bizonyítanivalója van az utóbbi két szörnyű éve után (a Jetsnél és a Steelersnél), így visszatért korábbi sikerei helyszínére és korábbi irányítójához, de úgy tűnik mégsem akar már focizni. Vélhetően elsődleges oka ennek a legújabb sérülése, ami miatt PUP-listára került. Korábban is sok nyavalyával bajlódott a 30 éves játékos, lehet nem akart megint végigmenni egy rehabilitációs és felkészülési időszakon.

Williams volt egyébként a Chargers első választottja 2017-ban, amikor a franchise Los Angelesbe költözött. Sok sérülése volt, csak kétszer volt képes végigtolni egy teljes alapszakaszt. Ezzel együtt az 1000 yardos álomhatárt is kétszer lépte át, a legjobbja 1146 yard volt, karrierjét pedig így 5.104 yarddal és 32 touchdownnal zárja.

A Chargersnél így még kevesebb opció maradt elkapó poszton. A tavalyi második körös Ladd McConkey nyilván szuper, de mellé Quentin Johnston, Jalen Reagor és a második körös újonc Tre Harris pályázik a kezdőbe – utóbbi még csak tegnap írta alá a szerződését, így most áll majd csak edzésbe.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x