Will Levis szezonja véget ért
Idén már biztosan nem látjuk a pályán Will Levist. A Titans korábbi kezdő irányítója – aki idén csak csere lett volna az 1/1-es Cam Ward mögött – egy vállsérülés miatt kénytelen kihagyni a teljes 2025-ös szezont, jelentette be a csapat.

Levis 2023-ban került a ligába, miután a Titans a második kör első választásával draftolta. Alapvetően egy nagyon szórakoztató irányító, aki jobb pillanataiban csodás dolgokra képes, de minden jó megmozdulására jutott 2-3 elképesztően buta és rossz döntés, így érthető, hogy a gárda két év után elengedte a projektet.
A 26 éves QB rövid pályafutása alatt 21 meccsen kezdett, ezeken mindössze 5-16-os mérleget ért el a Titans, az irányító pedig 3899 yard mellett csak 21 TD-t és 16 INT-t passzolt.
Ward mögött így Brandon Allen és Tim Boyle maradt csereként, lehet nem ártana egy értelmes veteránt igazolni.