Site icon Fűzővel kifelé!

“A játékos iránti tiszteletből nem akartuk folytatni”

Az Atlanta Falcons és a Detroit Lions közötti előszezonmeccs rendhagyó módon ért véget. A negyedik negyed elején ugyanis a Lions safetyje, Morice Norris súlyos sérülést szenvedett, mentővel szállították el a pályáról (szerencsére a legutóbbi hírek pozitívak), az eset után pedig egyik csapatnak sem volt már kedve futballozni.

Morice Norris és a családja iránti tisztelet miatt döntöttünk a mérkőzés félbeszakításáról. Ott és akkor született a döntés, és ez volt a helyes lépés mindkét csapat részéről

– mondta Raheem Morris, a Falcons főedzője a találkozó után (via PFT).

Morris még a védő ápolása közben egyeztetett a Lions főedzőjével, Dan Campbell-lel, és közösen úgy határoztak, hogy a hátralévő játékidőt nem játsszák le. A Falcons végül szimbolikusan elindított egy snapet 14:31-nél, majd mindkét csapat játékosai mozdulatlanul állva hagyták lepörögni az órát.

Exit mobile version