A Packers és a Texans safetyje is legjobb esetben az 1. fordulóra térhet vissza

Két kiváló safetynek is ki kell hagynia a felkészülés további részét, és jó esetben is csak az első fordulóra térhetnek vissza a pályára. 

– Ez CJ Gardner-Johnson esetében még jó hírnek is tekinthető, hiszen először attól tartottak a csapatnál, hogy elszakadt a térdszalagja, de szerencsére ez nem következett be. A szezon teljes kihagyása helyett Adam Schefter információi szerint van esélye már a Rams elleni szezonnyitóra visszatérni a pályára.

Az Eaglesszel februárban Super Bowlt nyerő safety fontos eleme lehet a Texans elit védelmének idén, így érzékeny veszteség lett volna a kiesése. Ha nem tudna felépülni a nyitányra, akkor Jalen Pitre-t mozgathatják vissza safetybe a slotból, vagy az épp jogi ügyekkel bajlódó Jimmie Ward, vagy a veterán MJ Stewart kezdhet a helyén.

– A másik sérült pedig a Packers sztárja, Xavier McKinney, aki a vádlijára sérült rá, és saját elmondása szerint fogja kihagyni a felkészülés további részét. Zsinórban 37 meccsen volt kezdő a rájátszással együtt, és nagyon nem akarja megszakítani ezt a sorozatát, így eltökélt, hogy ott legyen a pályán a nyitányon.

McKinney tavaly elit szinten teljesített és 8 interceptiont jegyzett, így nyilvánvalóan nagy veszteség lenne a Packers védelmének. Ha mégis ki kéne hagynia a találkozót, akkor talán Javon Bullardot mozgathatják hátra a slotból a helyére.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x