Site icon Fűzővel kifelé!

A Texans safetyje a büntetőeljárás mellé egy polgári pert is kapott a nyakába

Nem csillapodnak a kedélyek Jimmie Ward körül. A Houston Texans rutinos safetyje ellen épp büntetőeljárás folyik kapcsolaton belüli erőszak miatt, most pedig egy polgári pert is kapott a nyakába, írja minden releváns forrás.

A 34 éves Ward mindkét esetben ugyanazzal a váddal áll szemben: bántalmazta a gyermeke édesanyját. A polgári pert is a nő nyújtotta be, aki azt állítja, hogy a védő kábítószer hatása alatt erőszakosan lépett fel vele szemben.

A felperes szerint Ward metanfetamin befolyása alatt rátámadt, miközben közös gyermekük aludt. A nő szerint a játékos megütötte és fojtogatta, életveszélyesen megfenyegette, sőt, szexuális aktusra is kényszerítette.

A veterán védő jelenleg a Texans PUP-listáján szerepel. Elméletileg játszhatna a jogi ügyeinek lezárultáig, az NFL ugyanis csak azt követően szokott büntetést kiosztani, de mivel az ügy súlyos, így könnyen lehet, hogy a liga exempt listára teszi, azaz kvázi fizetett szabadságra küldi (magyarán nem játszhat, de a fizetését megkapja), és majd csak a bírósági ítéletek után tiltja el.

Ward idén mindössze 3,25 millió dollárt keresne, ebből viszont 2 millió dollár garantált. A magatartásbeli szabályok megszegése miatt azonban a Texans jó eséllyel annullálhatja a garantált tartalmakat és kivághatja a játékost, amennyiben úgy ítélik meg, hogy túl rossz fényt vet a franchise-ra.

Exit mobile version