BREAKING: Megegyezett a Bengals és Trey Hendrickson!
Véget ért a Trey Hendrickson-saga, a Bengals és a pass rusher megegyezett a folytatásról, írja minden releváns forrás. A csapat nem hosszabbított a védővel, aki így jövőre továbbra is szabadügynök lesz, ugyanakkor a fizetését 14 millió dollárral megemelték, amivel idén 30 millió dollárral lesz gazdagabb.

Ez egy meglepően jó végkimenetel lett mindkét fél számára. Hendrickson fizetésemelést és hosszú távú garanciákat akart, a Bengals viszont feltehetően csak úgy lett volna hajlandó lekötni a játékost hosszú távra, hogy az első évet leszámítva bármikor kiléphessen a szerződésből. Ebből született meg a fenti kompromisszumos megoldás.
A decemberben 31 éves védő megkapta a jól megérdemelt emelését, garanciák helyett pedig tesztelheti majd a piacot (minden további nélkül kaphat egy 3 éves, 30+ milliós szerződést, amiből az első két év garantált). A Bengals eközben megtartotta a legjobb védőjét anélkül, hogy kockázatot vállalva elköteleződött volna egy idős játékos mellett, ráadásul majd jó eséllyel egy 3-4. körös kompenzációs picket is kap majd Hendrickson után 2027-ben.
Kíváncsi vagyok,h az a kompenzációs pick hány sacket fog szerezni.