Daniel Jones már a 11. Colts-irányító Andrew Luck óta

A Coltsnál kinevezték Daniel Jonest kezdő irányítónak, ami azt is jelenti, hogy a csapatnál megint nőtt a kezdő irányítókra vonatkozó számláló, mióta Andrew Luck meglepetésre bejelentette a visszavonulását a 2019-es szezon előtt. Azóta Jones már a 11. QB, aki kivezetheti a Coltsot a pályára.

Luck visszavonulása előtt úgy tűnt, hosszú távon biztosítva van a jövője a franchise-nak. Azonban az a bejelentés mindent megváltoztatott.

Abban az évben Jacoby Brissett kezdett 15 meccsen, illetve Brian Hoyer egyszer. Egy évre rá Philip Riverst igazolták le, aki végigjátszotta az idényt, sőt még a rájátszásba is bevitte a gárdát – az volt ez egyetlen ilyen meccsük Luck óta.

2021-ben érkezett Carson Wentz, aki 17 meccsen kezdett, ami a legtöbb Luck visszavonulása óta. Egy évre rá Matt Ryan kezdett 12-szer, Sam Ehlinger háromszor, illetve Nick Foles kétszer. 2023-ban draftolták Anthony Richardsont, aki négy meccset bírt, majd beállt a helyére Gardner Minshew a maradék 13-ra. Tavaly Richardson 11 mérkőzésen kezdett, míg Joe Flacco hat találkozón.

És akkor most jöhet Daniel Jones, aki az utóbbi két évben a 34 kvalifikáló irányító közül a 34. helyen végzett EPA/passzjáték alapon. Nehéz tehát elképzelni, hogy jövőre ne nőjön ismét a számláló minimum 12-re.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x