Drake Maye lehet az egyetlen a tavalyi Patriots draftoltak közül, aki az 53 fős keretben marad

Úgy néz ki, hogy a Patriots a tavalyi drafton megtalálta a franchise irányítóját Drake Maye személyében. És úgy néz ki, hogy azon a drafton semmi mást nem találtak. Könnyen lehet ugyanis, hogy Maye-en kívül egyetlen tavalyi draftoljuk sem lesz benne a csapat végső 53 fős keretében.

A második körös elkapó Ja’Lynn Polk minden bizonnyal a kivágás sorsára jutott volna, de végül egy félig-meddig fantom sérüléssel IR-re tették, így jövőre kap még egy kis esélyt a bizonyításra. Szintén IR-re került a hatodik körös cornerback Marcellas Dial, akinek elszakadt a térdszalagja. A hatodik körös irányító Joe Miltont már elcserélték a Cowboysba. A hetedik körös tight end Jaheim Bellt pedig múlt héten vágták ki.

Három játékos pedig küzdött a rosteren maradásért. Közülük a negyedik körös támadófalember Layden Robinsont tegnap már kivágta az új vezetőség, így ketten maradtak. A harmadik körös támadófalember Caedan Wallace és a negyedik körös elkapó Javon Baker, akiknek határeset a maradásuk.

Gyorsan ránézve pár helyi újságíró jóslatára nem egyértelmű a helyzet, van akinél mindketten rosteren maradnak, van akinél egyikük sem. Legkésőbb holnap estére kiderül, mi a sorsuk. Mindenesetre az egyértelmű, hogy Maye-en kívül nagyon rosszul sikerült ez a draft.

0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Newla
Newla
2025-08-25 09:37

“rosszul sikerült ez a draft” …. IS
2016 óta húztunk 80 játékost (idei draftot nem számolva), ebből a 80 játékosból jelenleg nálunk kezdőnek 8 játékos számít legjobb esetben is.
Azért ez elég gyenge. Főleg hogy az első köröseinknél 7 pickből 2 van a csapatnál és kezd, ebből egyik Maye…
Rettenet szörnyű amit csináltak eddig, remélem kicsit fordul a világ, mert nem lesz minden évben végtelen pénz az FA piacon.

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
Reply to  Newla
2025-08-25 12:40

nézd a jó oldalát, azért volt egy rakás pénz, mert nem kellett megfizetni lejáró újonc szerződésű egyéneket.

Newla
Newla
Reply to  Hurrá Torpedó
2025-08-25 14:31

Teljesen jogos :D Bár annak a pénznek az elköltéséről is tudnék írni egy külön kisregényt azért…

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x